Nem bánja, hogy tévedett

Vágólapra másolva!
2004.02.16. 22:26
Címkék
Jöhetett volna brit földről e heti emberünk, hisz Ruud Van Nistelrooy (Manchester United) egy héten belül másodszor duplázott, és ugyancsak kétszer köszönt be az Arsenal fiatal spanyolja, José Antonio Reyes, aki hat perc alatt megfordította a Chelsea elleni FA-kupa-nyolcaddöntőt. Julio Baptista, a Sevilla brazil középpályása is főhajtást érdemel három góljáért, még ha kettőt tizenegyesből szerzett is, és illik felfigyelni az európai futballból egyszer már kivonuló, a 32. évét taposó román támadóra, Viorel Moldovanra is, aki téli visszaszerződése óta ontja a gólokat a Nantes-ban  a hét végén kettőt szerzett. Voksunk mégis a portugál útlevelét január elején tunéziaira cserélő brazil csatáré, Dos Santos Silva Francileudóé. Természetesen nem az előző mondatban érzékeltetett kalandos életútja "jutalmául", hanem azért, mert aranyérmet akasztottak a nyakába a hét végén befejeződött Afrikai Nemzetek Kupáján  ahol nem mellesleg négy találattal társgólkirály lett.
Santosnak nem okozott gondot élesben bemutatkozni új hazája, Tunézia színeiben
Santosnak nem okozott gondot élesben bemutatkozni új hazája, Tunézia színeiben
Santosnak nem okozott gondot élesben bemutatkozni új hazája, Tunézia színeiben
Santosnak nem okozott gondot élesben bemutatkozni új hazája, Tunézia színeiben
Santosnak nem okozott gondot élesben bemutatkozni új hazája, Tunézia színeiben
Santosnak nem okozott gondot élesben bemutatkozni új hazája, Tunézia színeiben
Sorozatunk sokadik (és valószínűleg nem az utolsó) olyan brazil főszereplőjét van szerencsénk bemutatni, aki korán felismerte: tehetsége révén a futball emelheti ki őt a mérhetetlen kisvárosi szegénységből. Nem volt könnyű meggyőzni a vele együtt hét gyermeket nevelő földműves édesapát és varrónő édesanyát, hogy Francileudóra egy másik földrészen szebb élet vár, de a fiúra felfigyelő Raimundinhónak – mint egykori brazil válogatottnak – volt akkora tekintélye a család szemében, hogy végül elfogadják az érveit. Így landolhatott a nem egészen 17 esztendős fiatalember 1996. január 23-án Belgiumban.
"Sok mindenre fel voltam készülve, de arra a fehér izére, ami a bemutatkozó mérkőzésemen borította a pályát, egyáltalán nem" – emlékezett vissza a hóval való első találkozására a ma már ilyen apróságoktól nem megrettenő támadó. Raimundinho a belga Standard Liége megfigyelője volt, így a fiatal brazil a vallon városban kezdte európai karrierjét – legnagyobb bánatára azonban sokáig csak a tartalékcsapatban jutott számára hely honfitársa, Wamberto mögött. Aztán amikor hónapokon át hozta az egy meccs, egy gól átlagot, végre bemutatkozhatott a belga élvonalban is, ahol viszont mind a hét meccsén cserbenhagyta a tudománya, és az új edző, a horvát Tomislav Ivic hamarosan közölte is vele: nem kér a szolgálataiból. Hősünk későbbi pályája szempontjából a liége-i hónapok legfontosabb hozadéka a francia nyelv elsajátítása, illetve a nevét bonyolító "Dos" előtag elhagyása volt.

Névjegy

DOS SANTOS SILVA
FRANCILEUDO

Született: 1979. március 20., Vedaca
Állampolgársága: brazil-tunéziai
Posztja: támadó
Magassága/testsúlya: 172 cm/68 kg
Válogatott mérkôzései/góljai száma: 6/4
Eddigi klubjai: Standard Liége (1996–98), Étoile du Sahel (1998–2000), Sochaux (2000–)
Legjobb eredményei: Afrikai Nemzetek Kupája-gyôztes (2004), CAF-kupa-gyôztes (1999), Francia Ligakupa-döntôs (2003)
Ámbátor a franciával akadtak gondjai. Kiútkeresés közben már-már elindult Törökország irányába, de aztán kiderült, hogy amire rábólintott, az nem Turquie, hanem Tunisie volt – konkrétan: isztambuli sztárcsapatok helyett a tunéziai Szúsza egyébként patinás egyesülete, az Étoile du Sahel várta tárt karokkal. "Odautaztam, a hely megtetszett, így ott is maradtam" – idézte fel a mulatságos félrehallást Santos. Nem bánta meg a döntését, hisz ötven tétmérkőzésen 32 gólt szerzett (többnyire jobb lábbal), és a tunéziaiak már ekkor felajánlották neki: legyen a honfitársuk! Bár jól érezte magát Észak-Afrikában, sőt, Felipe-Leonard nevű kisfia is eme boldog időszakban született, ekkor még nemet mondott a megtisztelő felkérésre – annál is inkább, mert mentora, Jean Fernandez az Étoile-éról átült a francia élvonalba igyekvő Sochaux kispadjára.
A termete miatt "zsebcsatárként" is emlegetett Santos első francia idénye remekül sikerült: 21 találattal gólkirály lett a második vonalban, őt választották meg a bajnokság legjobbjának, mi több – kitalálhatták – vezérletével a Sochaux feljutott. Ugyan egy súlyos sérülés megakadályozta a felsőházbeli gyors kibontakozásban, ebben az évadban már jól megy neki: a 13. és 19. forduló között egy mérkőzés kivételével mindig betalált, kétszer duplázott, sőt góljaival hozzájárult a Dortmund UEFA-kupából történő kiejtéséhez is. Ám hiába a felfelé ívelő forma és az ambíció, a világbajnok brazil nemzeti tizenegybe szóló meghíváshoz ennél sokkal több kell. "Látván, hogy Elber, a német bajnokság gólkirálya nem képes bekerülni a brazil válogatottba, nem nagyon tudtam elképzelni, hogy Santosnak a Sochaux-ból lehet esélye" – indokolta, hogya a télen végül miért engedett a kitartó tunéziai ostromnak. Már a bevezetőből kiderült: jól választott.
Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
11 perce

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
28 perce

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
36 perce

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
43 perce

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
50 perce

Megvan Kácsor Gréta új csapata, marad Romániában

Kézilabda
51 perce

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
1 órája

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik