Szuperkrossz: Reed harmadszor

Vágólapra másolva!
2004.01.26. 20:22
Címkék
Miközben Németh Kornél azon szenved, hogy legalább versenylehetőséghez jusson, addig egykori német szuperkrossz-bajnokságbeli csapattársa, a 22 éves Chad Reed menetel a világ első számú terepmotoros-megméretében, a 250-es amerikai szuperkrossz-szériában.
Reed – aki már nem védheti meg a tavalyi vb-címét, hiszen sérülés miatt kihagyta az első két európai versenyt – a hét végén már a harmadik győzelmét vihette haza, miután 3.197 másodperccel megelőzte idei legveszélyesebb riválisát, Kevin Windhamet. Reed egyébként 1998 után az első pilóta, aki két egymást követő évben is nyerni tudott San Diegóban. A 125-ben Ivan Tedesco még Reednél is jobban teljesít, hiszen a negyedik futamon már negyedszerre győzött. Szuperkrossz-vb, 6. (az amerikai bajnokság 4.) futam, San Diego
250 kcm: 1. Reed (ausztrál, Yamaha), 2. Windham (amerikai, Honda), 3. Vuillemin (francia, Yamaha). A vb állása: 1. Langston (dél-afrikai, KTM) 116 pont, 2. Huffman (amerikai, Honda) 115, 3. Evans (amerikai, Suzuki) 107. Az amerikai bajnokság állása: 1. Reed 97, 2. Vuillemin 76, 3. LaRocco (amerikai, Honda) 72

Nyugati-parti bajnokság, 4. futam, San Diego
125 kcm: 1. Tedesco (amerikai, Kawasaki), 2. Ramsey (amerikai, Honda), 3. Preston (amerikai, Honda). Az állás: 1. Tedesco 100, 2. Roncada (francia, Kawasaki) 80, 3. Preston 75
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
7 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
8 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik