Kitzbühel: Ecclestone gratulált Baumgartnernek

Vágólapra másolva!
2004.01.26. 20:25
Címkék
Baumgartner Zsolt holnap kipróbálja a Minardi-csapat versenygépét. Azt tervezi, hogy eleinte csak ismerkedik az autóval, de bízik benne, hogy a második napra már megszokja.
A legutóbbi teszteken két Jordant is összetörtek a tesztpilóták, ezek után nem csoda, hogy Zsoltot sűrűn emlegeti a csapat, amelynek színeiben tavaly debütált a száguldó cirkuszban. Azt mondják, benne az volt a jó, hogy megbízhatóan teljesített a legélesebb helyzetekben is. A fiatal magyar pilóta egyébként a hét végét illusztris társaságban töltötte: gratulálhatott Stephan Eberharternek, a kitzbüheli lesiklóviadal győztesének, majd pedig találkozott Bernie Ecclestone-nal. A Formula–1 mindenható ura gratulált Zsolt szerződéséhez, és kijelentette: biztos abban, hogy az idén a Minardival is megállja a helyét. Az első próba ma kezdődik Valenciában, és három napon át tart. (Kedden egész nap és szerdán délelőtt Baumgartner csapattársa, Gianmaria Bruni tesztel a Minardival.)
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
7 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
8 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik