Az első harmadban eldőlt

S. T.S. T.
2004.01.13. 22:27
Címkék
Az alapszakaszban a hatodik helyen végző Dunaújváros a hét végi Magyar Kupa bravúros megnyerése után érthetően feldobódva érkezett Nowy Targba, ám Dusan Kapusta csapata tudta, papíron nem sok esélye van az alapszakasz harmadik helyezettje, a mindig kellemetlen Wojas Podhale otthonában. Hogy mást ne mondjunk, az alapszakasz utolsó fordulójában Dunaújvárosból győztesen távozott a lengyel csapat (6–3)…
Rosszabbul nem is kezdődhetett volna a mérkőzés: az 51. másodpercben Jaroslaw Rozanski átadásából Rafal Sroka szerezte meg a hazai együttes számára a vezetést, s ez az előny az első játékrészben háromgólosra duzzadt, ugyanis Michal Radwanski (ő Dunaújvárosban is kétszer beköszönt) a kilencedik, majd Milan Baranyk a huszadik percben is betalált. Ráadásul a különben is tartalékos csapatból a mérkőzés tizedik percében kidőlt Horváth András is: egy korong arcon találta, kórházba kellett szállítani, hogy összeöltsék a csúnya sebet.
Az első harmad történései után félő volt, hogy el is dőlt a mérkőzés, ám a Fejér megyeiek korántsem feltartott kézzel korcsolyáztak a jégre a második játékrészben. A 26. percben a kupahétvége hőse, a csapatkapitány Ladányi Balázs szépített közvetlenül egy buli után, másfél perccel később pedig Borbás Gergely bombája nyomán vált egyből szorossá a mérkőzés.
A lengyel bírói hármas ténykedése is hagyott maga után kívánnivalót – magyar szemmel legalábbis. A heves reklamálásairól, forrófejűségéről korántsem híres Ladányi példának okáért ki is borult, tiltakozásának eredménye tízperces fegyelmi lett.
A folytatásban sajnos ismét a házigazdák kerekedtek felül: Rozanski és Baranyk találataival ismét háromgólosra duzzadt a lengyel előny. A mérkőzésen végig kiegyenlített küzdelem folyt ugyan, de míg a magyar helyzetek kimaradtak, a lengyelek belőtték a ziccereket.
Széligék hiába próbáltak meg mindent a lefújásig, Lengyelországban nem sikerült a bravúr.

Interliga
A negyeddöntők további eredményei
Dwory SA Unia Oswiecim (lengyel, 1.)–HK Acroni Jesenice (szlovén, 8.) 3–6 (1–2, 1–1, 1–3), HDD ZM Olimpija Ljubljana (szlovén)–GKS Tychy (lengyel) 3–2 (2–0, 0–1, 1–1)
Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
7 perce

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
31 perce

Kezdődjék az egyéves élményutazás

Kajak-kenu
39 perce

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
1 órája

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
1 órája

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
8 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
8 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
8 órája