Gál hat szeren akar felkészülni Athénra

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2004.01.04. 20:50
Címkék
Hogy mi a legnagyobb karácsonyi ajándék egy tornász életében? Ha az ünnepi lakomákat túléli súlyfelesleg nélkül. Különösen fontos ez az olimpia esztendejében, hiszen hipp-hopp elröpül a hátralévő pár hónap, s ebben az időszakban szinte mindennap igazán nagy jelentőséggel bír.
Nos, ha azt vesszük, Gál Róbertnek nem kegyelmezett az ünnep. Az anaheimi világbajnokságon ugrásban negyedik helyen záró versenyző ugyanis a békességes, boldogságos napok során három kilót magára kapott.– Jól jöttek az ünnepek adta pihenőnapok, mert együtt volt a család. A mostani időszak számomra azért is volt különleges, mert a barátnőmmel a közös lakásunkban készülődhettünk a karácsonyra – mondta Gál Róbert. – Persze ez alatt az idő alatt sem álltunk le az edzésekkel, igaz, csak játékos munkát végeztünk, főként fociztunk és erősítettünk. Sajnos el kell mondjam, hogy hétfőn Tatán háromkilónyi plusszal kezdem meg a felkészülést.– Nehéz lesz leadnia a többletet?– Á, dehogy! Körülbelül egy hét munka, és a versenysúlyomnál leszek. Különben is, az edzőtábor első hete pont azt a célt szolgálja, hogy visszanyerjük a régi súlyunkat és kondíciónkat. – Volt már lehetősége áttekinteni az olimpiáig szóló edzéstervét?– Persze, és megmondom őszintén: nem lesz könnyű menet. Talán életem legnehezebb felkészülési időszaka előtt állok, de már alig várom, hogy elkezdjük. Augusztusig egyébként a munka mellett több Világkupa-verseny, no és az áprilisi Európa-bajnokság vár rám. Mint már korábban mondtam, szeretnék hat szeren felkészülni az athéni olimpiára, de a legfontosabb, hogy két kedvenc szeremen, talajon és ugrásban tökéletes formában legyek. – Látszik, hogy nagyon eltökélt. Éppen ezért árulja el, hogy hangzott az újévi fogadalma…– Sehogy! Én sosem fogadok, tervezek meg semmit, de azt mindig betartom. És mivel ez a pályafutásom során eddig bevált, felesleges lett volna pont az olimpia évében változtatnom.
Legfrissebb hírek

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
36 perce

A Kúria döntött, Gyárfás Tamás börtönben marad

Úszás
42 perce

NHL: 21 védés és kapott gól nélküli meccs Greaves-től; sikeres visszatérés Lundelltől

Amerikai sportok
1 órája

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
1 órája

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
1 órája

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
9 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik