A nagyképűség ára

Az egész ott kezdődött, hogy a budapesti AstraZeneca-kupa idejére északi szomszédainknak már volt egy dániai meghívásuk, ám a skandinávok végül lemondták azt, ezért a szlovák bejelentkeztek: szívesen jönnének Budapestre. Igen ám, de amikor biztossá vált a szlovák nemzeti csapat vendégszereplése, az ottani sajtó kikezdte a túrát tető alá hozókat, mondván, mit keres egy olyan szintű csapat, mint az övék, ilyen – idézzük – "másodrangú együttes" otthonában, mint a magyar. Hatalmas vihart kavart Pozsonyban az ügy, aminek a vége az lett, hogy kijelentették: üssünk a magyaroknak egy tízest, aztán felejtsük el az egészet. A történtek vélhetően a szlovák hokisokra is hatással voltak, bizonyára ők is úgy álltak az AstraZeneca-kupához, hogy eljönnek, beküldik az ütőjüket a jégre, a végén pedig tornagyőztesként távoznak. Nos, ehhez képest – ezt nyugodtan tekinthetjük sporttörténeti eredménynek – hatalmas pofont kaptak, ugyanis jókora zakóval mentek haza a szlovákok (csak a történeti hűség kedvéért: a Kapusta-csapat góljain Ladányi, Ocskay és Palkovics – utóbbi kétszer volt eredményes – osztoztak), ami kis híján alapjaiban rengette meg a szlovák hokit, miközben a világ két napig a magyar jégkorong-válogatottról beszélt. Örök igazság, hogy a nagyképűségnek ára van. Esetünkben az ár ez a magyar válogatottól elszenvedett 4–2-es vereség volt.