Hollandia: Szenvedtek a nagyok

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2003.12.21. 22:56
Címkék
Legutóbb majdnem napra pontosan két éve, 2001 decemberének közepén fordult elő a holland pontvadászatban, hogy a három nagycsapat egyike sem tudott győzni az aktuális fordulóban  s akkor is csakúgy a Feyenoord és a PSV egymással játszott 00-t.
Nos, a mögöttünk hagyott hétvégén e két együttes ismét gól nélküli döntetlent ért el, de előbbi az RKC Waalwijk, utóbbi meg a Vitesse otthonában (a vetélytársakat elnézve egyik sem világraszóló eredmény mostanság). Ám ami ennél is meglepőbb: az Ajax simán kikapott Enschedében a Twentétől.Az amszterdami társulat tehát két hét leforgása alatt a BL (Bruges, 1–2) és a Holland Kupa (Breda, 0–1) után a bajnokságban is elkönyvelhetett egy kudarcot. Ugyanaz a játékos okozta Ronald Koeman tanítványainak vesztét, aki egy hete a Feyenoord 4–2-es legyőzéséből két góllal vette ki a részét. A kongói születésű, svájci válogatott – a Twenténél csak kölcsönben lévő – Blaise N’Kufo ezúttal sem adta alább duplánál, így csapata már a hetedik helyen áll, mindössze három ponttal lemaradva a negyedik Feyenoordtól, ő pedig kilenc találatával a góllövőlista élmezőnyében helyezkedik el.A NAC Breda négy, zsinórban elszenvedett hazai vereséget követően végre ismét megörvendeztette közönségét, a Roosendaal elleni 3–2-es diadallal. A három magyar légiós – Fehér Csaba, Pető Tamás, valamint a sérüléséből még mindig lábadozó Babos Gábor – egyike sem lépett pályára. Ott volt viszont Ali Busszabun, aki a hétközi kupamérkőzésen szerzett góljával kiejtette az Ajaxot. A marokkói támadó most egy gyönyörű, átemelős góllal tette le a névjegyét, éktársa, Orlando Engelaar pedig kétszer köszönt be.Kupakudarca után folytatta jó bajnoki szereplését az utóbbi nyolc összecsapásából csupán egyet elveszítő Utrecht. A Volendam elleni meccsen is volt egy duplázó, ráadásul egy védő, Patrick Zwaanswijk.Holland Casino Eredivisie
16. forduló:
16. forduló:
NAC Breda–RBC Roosendaal 3–2 (Engelaar 5., 44., Buszabun 28., ill. Ikedia 35., De Graaf 61.), Heerenveen–Roda JC 2–1 (Szamarasz 6., Selakovic 78., ill. Cristiano 89.), Vitesse–PSV 0–0, NEC– Zwolle 1–0 (Hersi 44.), Twente–Ajax 2–0 (N’Kufo 38., 60.), Groningen–Willem II 1–2 (Van Gessel 25., ill. Hadouir 64., 76.), Utrecht–Volendam 3–0 (Zwaanswijk 10., 31., Tanghe 22. – 11-esből), RKC Waalwijk–Feyenoord 0–0
Az AZ–ADO Den Haag találkozót később játszszák le.
Az élcsoport: 1. PSV 37 pont (44–13), 2. Ajax 37 (39–16, 15 mérk.), 3. AZ 32, 4. Feyenoord 28
Legfrissebb hírek

Gercsák Szabina kikapott a negyeddöntőben, vigaszágas a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
19 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
37 perce

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
37 perce

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
38 perce

Tenisz: továbbjutott Marozsán Halléban

Tenisz
1 órája

Tíz nehéz kérdés az olimpiák történetéből – 1. rész

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kosár: Vedran Bosnic a Szolnoki Olajbányász új vezetőedzője

Kosárlabda
1 órája

Székesfehérvár önkormányzata kifizette a vételárat, a klub határidőn belül benyújtotta a nevezést az NB II-be

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik