Németh távolodik a MotocrossGP-től

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2003.12.17. 21:28
Címkék
Negyedik éve folyamatosan változnak a motokrossz-vb szabályai. A rendező Dorna kiszállt a sorozatból, amelybe négy év után visszatért a Youthstream, és azonnal újabb szabálymódosításokat eszközölt.
A kategóriáknak új nevük lett, egy-egy nagydíj ismét két futamból áll, a három géposztály lebonyolítási rendszere pedig teljesen megváltozott. Fontos változás továbbá, hogy a pénzdíjazás, illetve az útiköltség-hozzájárulás rendszere is más lesz a 2004-ben. Az újítások természetesen érintik Németh Kornélt is. Számára ugyanis – éppen emiatt – egyre távolabbinak tűnik az elitkategória (MotocrossGP), ezért a 650-es géposztályban gondolkozik."Az elitben limitálva vannak a rajthelyek, a 650-be viszont szinte bárki benevezhet, ráadásul a MotocrossGP európai versenyein eltörölték az útiköltség-hozzájárulást, ami számomra óriási érvágást jelent. Vagyis ha mégis tagja lehetnék a MotocrossGP-nek, akkor is csak abban az esetben vállalhatnám a részvételt, ha találnék egy olyan szponzort, amely támogatja az utazásaimat”– mondta Németh, aki már bemutatkozott a 650-ben, és nem vallott szégyent, hiszen a Francia GP-n csak motorhiba fosztotta meg őt attól, hogy bekerüljön a legjobb tízbe.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
34 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
39 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája