Bíznak a szabadkártyában

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2003.11.14. 22:03
Címkék
A sportlövőkkel és az íjászokkal folytatódott a MOB olimpiai egyeztetése.
A sportlövők részéről Krzyzewsky Miklós elnök, Kovács Tibor főtitkár és Hammerl László szövetségi kapitány elmondta, hogy a nyolc, kvótát szerző versenyzőjük tizenegy számban állhat majd rajthoz. Ezzel a feladat első részét a terveknek megfelelően teljesítették. A folytatás Athénban következhet, ahol egy érem és hét-nyolc pont begyűjtése a cél.A kvalifikáció ugyan lezárult, de Hammerl László szerint azért még van némi remény. A 19 szabad helyet ugyan olyan nemzetek között osztják el, amelyeknek egyetlen versenyzője sem szerzett részvételi jogot, a 15 szabadkártyáért pedig már korábban kellett volna jelentkezni, ám Sydney előtt is akadtak visszalépők, amit a kvalifikációtól csak kevéssel elmaradó, indulásra méltó versenyzőknek ítéltek oda. Sike József és Karacs Zsolt esetében tehát ebben bíznak. A kvalifikációt megszerző versenyzők egyébként jövőre négy Világkupa-viadalon vesznek részt, a helyszínek: Bangkok, Sydney, Milánó és Athén. A légfegyveresek ráadásul a márciusi hazai rendezésű Európa-bajnokságon, Győrben is indulnak. Ez utóbbi versenynek a felkészülésen kívül másik nagy előnye, hogy a szövetség új Sius-Ascor lőberendezésekhez juthat. Az edzéslehetőségek azonban változatlanul mostohák, a Mexikói úton tovább csökkent a gyakorlási lehetőség, a Zágrábi úti létesítményt bezárták, a Marczibányi téri komplexumot pedig az önkormányzat ugyan visszavásárolta, ám nincs fedezet a lőtér befedésére, fejlesztésére, s emellett a megfelelő minőségű lőszerek időbeni beszerzése is rendkívül fontos volna. Akad azért olyan terület is, ahol minden a legnagyobb rendben, ez pedig az orvosi háttér, a pszichológusok segítsége, amivel a sportlövők maximálisan elégedettek.A sportlövők után az íjászok is egyeztettek, akiknek az elnökségében több poszton is változás történt. Klacsmann Péter irányítja egy ideje a testületet, az új főtitkár Rideg Veronika, a szakmai vezető pedig Varga Györgyné. A vezetőség szerint van még remény a magyar olimpiai részvétel kiharcolására, méghozzá az áprilisi Eb-n, ahol Balás Petrától várják a kvótát, sőt, a csigás szakágtól átpártoló Ondrik Tibor is reménykedhet.
Legfrissebb hírek

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
8 perce

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
28 perce

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
37 perce

„Nézőként” a centenáriumi mérkőzésén Mark Schwarzer – az első 100-szorosok, 28. rész

Képes Sport
49 perce

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
1 órája

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
1 órája

Szalah után újabb világsztár tart Törökországba; 37 évesen is folytatja Alexis Sánchez – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája