Megvan a két játékengedély

D. G.D. G.
2003.11.12. 21:38
Címkék
Arról már beszámoltunk, hogy a Vasas Opus-Via Óbuda szerződést kötött a legutóbb Nyíregyházán állomásozó két ukrán kiválósággal, Natalja Akimovával és Natalja Papizsanszkajával, ám újabb előrelépés történt az ügyben.
A két röplabdázónak a minap megérkezett a játékengedélye a piros-kékekhez, így akár már a csütörtöki BSE-FCSM elleni rangadón bevethetné őket Ratimorszky Károly vezetőedző. Annyiban nehez dolga van a mesternek, hogy Akimova hét, míg ukrán kolléganője négy hónapja nem edzett, így nem valószínű, hogy játéklehetőséget kapnak a találkozón."Csak akkor állítom be őket, ha már nincs más lehetőség. Mivel jó ideig szinte semmi kapcsolatuk nem volt a röplabdával, még kockázatos lenne a szerepeltetésük. Hozzávetőleg három hét kell, amíg igazán formába jönnek” – újságolta Ratimorszky Károly. A tréner azt is elmondta, hogy már az elmúlt hét eleje óta készül együtt a csapattal a két kiválóság, így a november 21. és 23. között esedékes, horvátországi CEV-kupa-selejtező meccsein már szerepeltethetné őket. "Már csupán a vízum megszerzése akadályozhatja meg a két lány horvátországi szerepeltetését. Azt mondanom sem kell, mekkora segítséget jelenthetnek nekünk a nemzetközi porondon” – így Ratimorszky.Az M2 csütörtökön 17.55-től élőben közvetíti a Vasas–BSE mérkőzést
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
3 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
3 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
3 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
3 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
3 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik