Bitter húzta a csapatát

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.10.06. 20:16
Címkék
A változékony időjárás miatt számos sztárcsapat leszerepelt a Rómához közel megrendezett Vallelungai 200 mérföldesen, az endurance világbajnokság záró futamán. A címvédő Zongshen 1 alakulat már a hatodik körben bukott, és mivel az első futóm
A GMT 94, amely az idény hetedik futamán diadalmaskodott, annyira összetörte a Yamaháját, hogy szerelhetetlenné vált, és a csapatnak meg kellett elégednie a vb harmadik helyével. A két gárda gyengélkedése miatt a gumigondokkal küszködő brit Phase One-nak a 12. hely is elég volt a vb-aranyéremhez.Bitter Sándornak ugyan kijutott a rosszból, de elégedetten fejezhette be a sorozatot, hiszen a látványos felzárkózásai során az élmenőkéhez hasonló köridőkre volt képes, a szakadó esőben pedig az övé volt a hatodik legjobb eredmény. Bitternek egyébként a második időmérőn eltörött a hátsó lengéscsillapítója, és 200 kilométer per órás sebességnél bukott, kisebb agyrázkódást szenvedett. Ráadásul ő és Spenner a Hoffmann-csapat két Suzukija közül a rosszabbikkal indult, mégis megelőzte a másik párost. "A széria GSX-R 1000 sokkal lassúbb volt a többiek motorjánál, az üléstartó letört, a boxkiállásoknál pedig rengeteg időt vesztettünk. Nem volt gyorscserélőnk a kerékcseréhez, amiért az első boxkiállásnál például majdnem három és fél percet vesztettünk el, és a tizenhetedik helyről a harminckilencedikre estünk vissza”– elevenítette fel a történteket Bitter, aki 2004-ben a Hoffmann Racing vezérpilótája lesz. Blora, a hét végi viadal győztese már jelezte, szívesen versenyezne együtt a magyarral.Vallelungai 200 mérföldes, az endurance vb 8., utolsó futama
Az élcsoport:
Az élcsoport:
1. Police National (francia, Suzuki) 2:26.45 óra (100 kör, 132.5 km/óra), 2. GMT96 (francia, Yamaha) 0.068 mp h., 3. DRE 5 (olasz, Ducati) 37.979 mp h., …18. Hoffmann Racing (Bitter Sándor, Frank Spenner, Suzuki) 6 k h.
A vb végeredménye: 1. Phase One (brit, Suzuki) 143 pont, 2. Zongshen 1 (kínai, Suzuki) 127, 3. GMT 94 (francia, Yamaha) 109, …19. Hoffmann Racing (Bitter Sándor) 16
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: Kisvárda–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
56 perce

A svájciak bírták jobban idegekkel, szétlövéssel győztek a csehek ellen

Téli olimpia 2026
59 perce

A Csíkszereda bejelentette Tajti Mátyás szerződtetését

Minden más foci
1 órája

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
1 órája

A Bayer Leverkusenből szerződtethet magyar fiatalt az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
1 órája

Módos Viktória: Formálhatók a gyerekek, csak nehezebben, mint régen

Utánpótlássport
1 órája

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik