Ötven százalék Owen esélye

G. P.G. P.
2003.10.05. 21:25
Címkék
Már korábban kiderült, hogy Michael Owennek szerencsére se csontja nem tört, se szalagja nem szakadt, amikor szombaton, az Arsenal elleni rangadó (12) második félidejében rosszul fogott talajt, és megsérült.
Ez viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy apró problémáról lenne szó: a vasárnap kiadott közlemények szerint a Liverpool csatárának ötven százalék esélye van arra, hogy szombaton a törökök ellen pályára léphessen az angol válogatott sorsdöntő isztambuli Eb-selejtezőjén.Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány eredetileg vasárnap este hétkor hirdette volna ki a keretet, Owen sérülése miatt azonban vár még egy napot. Óriási szüksége lenne az aranylabdás játékosra, mert a háromoroszlános tizenegy pillanatnyilag nem dúskál pazar formában lévő támadókban. A tinizseni, Wayne Rooney például hosszú ideje visszafogott teljesítményt nyújt, rég nem talált be (igaz, ennek az is oka, hogy az Everton is gyengén játszik mostanában), Eriksson ennek ellenére bízik benne, szinte biztosan behívja a keretbe.Visszatérve Owenre, a Liverpool honlapján megjelentek szerint a további vizsgálatok derítik majd ki, mennyit kell kihagynia. "Jó hír, hogy a röntgen semmiféle törést sem mutatott. Lehet, hogy kisebb a baj, de az is elképzelhető, hogy súlyosabb, most még nem lehet megmondani” – mondta Gérard Houllier, a Mersey-partiak vezetőedzője, akinek szintén nincs sok választási lehetősége, hiszen nem számíthat Milan Barosra, Neil Mellort meg nemrég kölcsönadta a West Hamnek.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
4 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
4 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
4 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
4 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
4 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
5 órája