Röplabda: Verejtékes német siker

D. G.D. G.
2003.09.26. 21:53
Címkék
Pénteken ismét szünnapot tartottak a kontinensviadalon, így jutott idő a csütörtöki TörökországNémetország mérkőzés áttekintésére. A találkozó mindkét csapatnak fontos volt, hiszen a csoport első helyéről döntött.
Ennek az elődöntő párosításában volt csak jelentősége, hiszen az már egy nappal korábban eldőlt, hogy ez a két együttes játszik a legjobb négy között. Azt sejthettük, hogy a meccs nem lesz sétagalopp a házigazdáknak, hiszen a németek remek formában játszanak, de hogy ennyire, azt senki nem sejtette. Grünék úgy húztak el 2:0-ra, hogy a törökök kis túlzással azt sem tudták, hol a labda. Aztán a harmadik szettben ébredezni látszottak a hazaiak, már lehetett látni egy-egy biztató mentést, jó ütést. Ám mikor a játékrész vége felé két ponttal elhúztak a németek, és már kezükben érezték volna a győzelmet, feltámadtak Neslihanék, és sorozatban négy pontot termelve megnyerték a szettet. Ez meghozta a játékkedvüket, ugyanis olyan parádés röplabdázásba kezdtek, hogy a Radzuweiték nem tudtak mit kezdeni velük, így simán egyenlítettek. A döntő felvonásban 3:0-ra, majd 5:1-re is vezettek a házigazdák, de a németek nem adták fel, és előbb egyenlítettek, majd állva hagyva ellenfelüket bezsebelték a két pontot, és ezzel együtt a csoportgyőzelmet.23. női Eb, Törökország
A szombati elődöntők párosítása:
A szombati elődöntők párosítása:
Németország–Bulgária, Hollandia–Törökország. Az 5–8. helyért: Oroszország–Bulgária, Olaszország–Románia
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
3 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
3 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
3 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
3 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
3 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik