Férfiak szerepelnek a gálán

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2003.09.04. 20:29
Címkék
Míg a magyar válogatott versenyzők a felkészülési programnak megfelelően edzésekkel töltik mindennapjukat a Nemzeti Sportcsarnokban, addig a szeptember 24-én kezdődő budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság szervezői felbolydult hangyabolyként szervezik a munkát.
A jegyeladások, protokollesemények mellett a világbajnokság versenyeit követő gála programját is most állítják össze a rendezők, és mint Gyerőné Fritsch Zsuzsától, a szervezőbizottság alelnökétől megtudtuk: igazán érdekes műsornak lehet majd szemtanúja a gála közönsége. – Felvettük a kapcsolatot egy japán csoporttal, amely férfi versenyzőkkel és vegyes csapattal vesz majd részt a gálán – mondta Gyerőné Fritsch Zsuzsa. – Ezt az előadócsoportot Egle Abruzzini, a nemzetközi szövetség elnöke ajánlotta, de én személyesen is láttam már a produkciójukat és valóban fantasztikusak voltak.– Nem találta furcsának, hogy férfiak adtak elő olyan gyakorlatokat, amelyeket általában hölgyek szoktak?– Első hallásra meghökkentő volt, ám amikor megláttam a produkciót, valóban teljesen lenyűgözött a látvány. Ezeket a gyakorlatokat bár ugyanazokkal a szerekkel csinálják, mint a női ritmikus gimnasztikában, mégis sokkal akrobatikusabbak, pörgősebbek, lendületesebbek és nélkülözik a nőies elemeket. – Egyszóval emészthető.– Teljes mértékben, sőt olyannyira magával ragadó volt a műsor, hogy fiúcsoportok beindítását is tervezzük a jövőben.– Vagyis lehet, hogy jövőre már férfiak is szerepelnek majd a magyar bajnokságon?– Azért az inkább távoli cél. Egyelőre jó volna, ha a diákolimpiák műsorára be tudnánk vezetni a fiú ritmikus gimnasztikát, ami higgyék el nem szörnyű és más sportágak alapképzéséhez tökéletes.
Legfrissebb hírek

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
11 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
44 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
1 órája