Előnyben a hazaiak

G. P.G. P.
2003.08.25. 21:23
Címkék
Az UEFA-kupába jutás lesz a tét kedden hat csapat számára, amelyek ugyan az előző szezonban, otthon nem szerepeltek elég jól a második számú európai versengésben való részvételhez, de a "surranópályán még kiharcolhatják a lehetőséget.
A háromból két párharcban a hazai együttesnek idegenben sikerült előnyt szereznie két hete. Egyik eredmény sem jelentett nagy meglepetést, elvégre a Heerenveen otthonában 2–1-re nyerő Villarreal a spanyol pontvadászatban számít masszív középcsapatnak, s a Schalke is összehasonlíthatatlanul nagyobb név, mint az általa 2–0-ra megvert Pasching, jóllehet az osztrákok az előző fordulóban a Werder Brement búcsúztatták.A Villarreal tehát esélyes, de arrafelé sincs minden rendben. A sárga-kék gárda brazil idegenlégiósának, Marcos Sennának a minap kiújult a térdsérülése, úgyhogy nyolc vagy kilenc hónapig nem állhat Benito Floro vezetőedző rendelkezésére.A Schalke mellett van egy másik német csapat is, a Wolfsburg, amelynek 1–0-s hátrányt kellene ledolgoznia az olasz Perugia ellen. A "farkasok” nemrég tovább erősödtek, az argentin Andrés D’Alessandro leigazolása után kölcsönbe megszerezték a River Plate-től D’Alessandro honfitársát, Juan Carlos Menseguezt.A sorozat lebonyolítását és összes eredményét Intertotó-kupa 2004 című összeállításunkban találják.Intertotó-kupa 2004 című összeállításunkban találják.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
4 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
4 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
4 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
4 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
4 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
5 órája