Németh nem rajtolhat

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.08.20. 21:03
Címkék
A két héttel ezelőtti, Lieropi Nagydíj után Németh Kornél még bizakodó volt. A magyar a MotocrossGP 9. futamán az előkelő 13. helyen végzett  ezek után joggal bízott abban, hogy a még hátralévő három vb-futamon is elindulhat. Ám végül nem így történt: Németh Kornél neve nem szerepel a hét végi Német Nagydíj rajtlistáján.
Ez azért is meglepő, mert a versenyen jó néhány olyan pilóta is elrajtol, akiket Lieropban megelőzött Eb-bronzérmesünk. (A mostani indulók közül a francia Meo, a svájci Ristori, a belga Seronval és a francia Martin még a döntőbe sem kvalifikálta magát legutóbb.) Érthetetlen az is, hogy a sérült James Dobb helyett miért nem nevezte be a KTM Németh Kornélt, aki Lieropban Joel Smets mögött a második legjobb KTM-es volt. A válasz nagyon egyszerű. Németh Kornéllal nem törődik a KTM, a magyar szövetség sem támogatja kellő mértékben, ráadásul az anyagi háttere sincs meg ahhoz, hogy minden vb-futamon részt vegyen. "Kedd este tudtam meg, hogy nem indulhatok a Német Nagydíjon – mondta Németh Kornél. – A hír arculcsapásként ért, egyszerűen érthetetlen ez az egész. Nem tudom, ki hozza meg azt a döntést, hogy Németh Kornél indulhat vagy nem, így még reklamálni sem tudok senkinél. Lierop után még intenzívebben edzettem, sőt, azon az ajkai pályán is tréningeztem, amely hasonlít Gaildorfra. Úgy érzem, senki sem törődik velem, és kiszolgáltatott helyzetben vagyok. A Dorna szinte figyelembe sem vesz, és a munkaadóm, a KTM sem foglalkozik velem. Kurt Nicoll, a KTM sportigazgatója Lieropban még csak azt sem mondta, hogy szép volt, fiú, azt azonban kategorikusan elutasította, hogy egy valamivel jobb SX250-es kétütemű motort kaphassak. Ennek ellenére nem adom fel, és nagyon bízom abban, hogy a Cseh, illetve a Francia Nagydíjon elrajtolhatok.”
Legfrissebb hírek

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
1 órája

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
1 órája

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
1 órája

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
1 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik