Valdano: Makelele marad!

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.08.13. 20:47
Címkék
Szinte már fel sem kapja az ember a fejét, ha arról hall, hogy Roman Abramovics, a Chelsea milliárdos elnöke újabb klasszist szemelt ki magának, hiszen az orosz üzletember újabban napi programként foglalkozik a legnevesebb futballisták megszerzésével.
Ugyanakkor az is igaz, hogy nem minden kísérlete jön be, és úgy néz ki, legújabb akciója, amelyet a Real Madrid francia válogatottjáért, Claude Makeleléért indított, is kudarcot vallott. Az ügy azzal kezdődött, hogy Marc Roger, a játékos ügynöke kitalálta, védence jóval többet érdemel, mint az az 1.8 millió euró, amelyet királyi gárdától kap egy évben, és már tavaly fizetésemelésért kilincselt Jorge Valdano sportigazgatónál. Akkor elutasító választ kapott, ezért most Roger, látván, hogy a kékeknél két kézzel szórják a pénzt, kapva kapott az alkalmon, és beajánlotta Abramovicsnak Makelelét, az orosz pedig azzal az üzenettel küldte vissza Madridba, hogy a védekező középpályásnak megduplázná a fizetését a Stamford Bridge-en, ha a Real hajlandó 10 millió euróért átengedni Makelelét. Ehhez képest Valdano kijelentette: "A Real Madrid fogadja majd a Chelsea képviselőit, de csak udvariasságból, Makelele ugyanis nem eladó.” Mindez azt jelenti, hogy ha Abramovics mégis meg akarja szerezni a középpályást, emelnie kell a tétet, de lehet, hogy ki kell fizetnie a játékos 90 millió eurós kivásárlási árát.Nehezen megy újabban az igazolás a Valenciának, a Turia-partiak legújabb választottját, Ricardo Oliveirát jogi akadályok tartják egyelőre távol a Mestallától. A Santostól elcsábított futballista játékengedélyét ugyanis bevonta a Rio de Janeiró-i igazságügyi bíróság, meglehet, nem az ő hibájából, hanem azért, mert korábbi kenyéradója, a Portuguesa szerint a Santos jogtalanul szerezte meg a játékjogát. A Santosnál azzal védekeznek, hogy az úgynevezett Pelé-törvény alapján jogosan jártak el, ugyanis Oliveira azért bontotta fel egyoldalúan a kontraktusát a Portuguesával, és igazolt ingyen a Vila Belmiro-stadionba, mert a zöld-pirosak többhavi bérével és prémiumával tartoztak neki. Akármi is az igazság, a játékos egyelőre nem mehet sehova, bár ügynöke, Hadmilton Bernal szerint péntekre minden rendeződik.Az élvonalba most feljutott Murcia 2.7 millió euró ellenében három évre szerződtette az első osztályból az elmúlt idény végén kiesett Rayo Vallecano csapatkapitányát, Miguel Angel Sánchezt, ismertebb nevén Michelt. Szintén a Murciába tart, igaz, egyelőre csak kölcsönbe, a Real Madridnál mellőzött Júlio César is.
Legfrissebb hírek

Csorba Zsófia Európa-bajnok C–1 5000 méteren

Kajak-kenu
5 perce

Eastbourne-i tenisztorna: Bondár Anna nem jutott a főtáblára

Tenisz
23 perce

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
38 perce

Kipakolta szekrényét Hidi Patrik a BVSC-Zuglónál

Labdarúgó NB II
42 perce

A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

Minden más foci
59 perce

Valkusz Máté nyerte meg a nyíregyházi tenisztornát

Tenisz
1 órája

Úszás: a legtöbb pont elsőséget, a legtöbb érem második helyet ért

Utánpótlássport
1 órája

Vas Blanka kiakadt a rendezőkre a dániai bukása után

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik