Middlesbrough-Jön a harmadik

2003.08.10. 22:53
Címkék
"Mindig is tudtuk, hogy a harmadik közös idényünk lesz a legszebb. Ezt azért merem megjósolni, mert tudom, milyen sok munka van ebben a csapatban  jövendölt és indokolt Steve McClaren, a Middlesbrough 2001 óta hivatalban lévő menedzsere.
Volt ő már Alex Ferguson és Sven-Göran Eriksson jobbkeze is, úgyhogy érdemes adnunk a szavára, még ha egy "soha semmit sem nyerő” csapatot hozott is hírbe a sikerrel.Az egyetlen bökkenő, hogy a nyári bevásárlás eddig nem úgy sikerült, ahogyan McClaren szerette volna. A klub lemaradt minden kiszemeltjéről, még a kölcsönbe egyszer már megkapott Geremit sem sikerült véglegesíteni – az egyetlen siker, hogy a brazil Dorivát, aki a legutóbbi évad hajrájában kezdett igazán beilleszkedni, igen. A nagy csapatépítő hírében álló – a middlesbrough-i keret átlagéletkorát szisztematikusan 30-ról 24 évre leszorító – McClaren éppen a beilleszkedéssel, pontosabban a legénység mostanra megvalósulni látszó összecsiszolódásával magyarázza derűlátását.A Boro a legutóbbi évadban a harmadik legtöbb gólt szerezte odahaza, idegenbeli védekezése a második legjobb volt a ligában. Ezért jutott egyszer egypontnyi közelségbe a dobogóhoz. Idegenben viszont a második legkevesebb gólt szerezte – ezért csúszott viszsza a 11. helyre… McClaren szerint ezen kell sürgősen változtatni. Ô hiszi, hogy a gárda "állandó brazilja”, a harmadik middlesbrough-i korszakát élő Juninho vezérletével ez sikerülni is fog.Middlesbrough (11.)

Middlesbrough Football Club.

Middlesbrough Football Club.

S: Riverside (35 049).
Sz: piros-fehér.
Le: FA-kupa-döntős (1997), Ligakupa-döntős (1997, 1998).
I: www.mfc.co.uk.
B: Boro
A keret. Kapusok: Schwarzer (1), Crossley (25), Russell (35); védők: Stockdale (2), Queudrue (3), Ehiogu (4), Riggott (5), Southgate (6), C. Cooper (28), D. Murphy (33), A. Davies (38); középpályások: Boateng (7), Juninho (10), Greening (12), Downing (17), M. Wilson (18), Doriva (20), Parnaby (30), Johnston (32); csatárok: Németh Sz. (8), Maccarone (9), Job (16), Christie (19), Ricketts (21). Menedzser: Steve McClaren
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája