Leipold jobban van

2003.08.10. 21:27
Címkék
A válogatott edzője szerint már jobban van Alexander Leipold, a németek szabadfogású világ- és Európa-bajnok birkózója, aki a hét közepén szélütést kapott a nemzeti csapat üzbegisztáni edzőtáborában.
"Kellemes csalódás az állapota, azt hittem, teljesen magatehetetlen, de szerencsére nem így van – mondta Wolfgang Nitschke, aki az együttes tagjaival együtt hazatérése után meglátogatta a beteget a würzburgi kórházban. – Egy órán keresztül beszélgettem vele, jól eltársalogtunk. Tud járni, fogni, és mindent érez.” A szakember hozzátette: Leipold jó kezekben van, és mindenki bizakodó a felépülését illetően. Leipold olimpiai bajnokságot is nyert Sydneyben a 76 kilósok között, de a doppingellenőrzésen megbukott, ezért aranyérmétől megfosztották, s két évre eltiltották. Később a büntetését a felére mérsékelték, így már 2001-ben visszatérhetett a mezőnybe. Az idei Eb-n a 74 kg-os súlycsoport döntőjében Ritter Árpádtól szenvedett vereséget.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája