Paksy remekelt

Zs.S. Zs.S.Zs.S. Zs.S.
2003.08.08. 15:08
Címkék
Paksy Tímea mindkét pótválogatóját megnyerte, így három számban is részt vehet a világbajnokságon.
A fiatal versenyzőnő a tavalyi, szegedi Európa-bajnokság nyitó számában, ezer négyesben rögtön aranyérmet szerzett. Az idei szegedi Világkupa után viszont el kellett hagynia a Fábiánné Rozsnyói Katalin vezette csapatot. Most viszont...Délelőtt 200 egyesben győzött Szabó Szilvia előtt, míg kora délután Benedek Dálmával párban verte a világ-, és Európa-bajnok Szabó, Bóta kettőst ezer méteren, így ott lehet a szeptemberi világbajnokságon.– Nagyon örülök a sikernek és remélem bizonyítottam, hogy továbbra is képes vagyok jó eredményre – kezdte Paksy. – Kétszázon nagyon elfáradtam, ha kicsivel is, de nyerni tudtam, ez feldobott a délutáni futam előtt. Az előző versenyhez hasonlóan most is ellenfelünk vezetett sokáig, ám a hajrá újra nekünk sikerült jobban. Még el sem hiszem, hogy három számban is rajthoz állhatok a vébén. Pedig ott szintén (v)érmes álmaim vannak...
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája