Remi a világbajnok ellen

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2003.08.04. 22:57
Címkék
Vitalij Klicsko korábbi profi nehézsúlyú boxvilágbajnok  akinek sakk iránti rajongása közismert  kezdőlépésével indult meg a dortmundi szupertorna ötödik játéknapjának csúcsrangadója, a Lékó PéterVlagyimir Kramnyik derbi.
Kell-e mondani, hogy mekkora presztízse van kettejük találkozóinak?Keddi játszmájuk – ahogyan azt várni lehetett – a Szicíliai védelemmel kezdődött, bár a magyar nagymester nem a kedvenc Szvesnyikov-változatát játszotta meg ebben a rendszerben. A világbajnoki döntőre valószínűleg előkészített olyan változatokat, amelyeket addig már nem akar megjátszani. Mindenesetre nagyon jól jött ki a megnyitásból, hiszen az orosz semmiféle előnyt nem tudott elérni világossal. Sőt, mintha inkább a torna címvédője állt volna jobban. A középjátékban aztán már előnyösebb pozícióra tett szert Lékó, mivel a profivilágbajnok meglehetősen erőtlenül kezelte a játszmát. A hazai ranglista vezetője egyre növelte előnyét, lassú hátrálásra kényszerítve ellenfelét. Közben az időzavar is beleszólt a játszma sorsába. Kramnyik gondolkodási ideje gyorsan fogyott, kénytelen volt mélyebb átgondolás nélkül lépegetni. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Lékó lenyert egy gyalogot. Innentől kezdve csak arra ügyelt sötét, hogy minél előnyösebb végjátékot bonyolítson le. A mérkőzés befejező szakaszára azonban hiába maradt meg a gyalognyi fór, Kramnyik remekül védekezett, és végül el tudta érni a döntetlent.Kedden pihenhetnek a részvevők, legközelebb szerdán ülnek asztalhoz a játékosok.Nemzetközi szupertorna (átlagértékszám: 2695, XVIII-as kategória), Dortmund
5. forduló:
5. forduló:
Kramnyik (orosz))–Lékó Péter (magyar) döntetlen, Radzsabov (azeri)–Bologan (moldáv) döntetlen, Naiditsch (német)–Anand (indiai) 0:1
Az állás: Bologan 4 pont, Kramnyik 3, Lékó Péter, Naiditsch, Radzsabov és Anand 2-2,
Legfrissebb hírek

Magyar alelnöke van az ISU-nak!

Téli sportok
9 perce

Egy brazil ma lőtte be magát a focitörténelembe – vb-videók!

Minden más foci
13 perce

Kimagasló eredményre számított, meg is nyerte a tizenkét órás ob-t

Csupasport
15 perce

Futbólia visszahódítása: könyvheti dedikálás

Egyéb egyéni
16 perce

Kis olimpikonok között a nagyok – nyílt edzéssel készült a vívóválogatott az Eb-re

Egyéb egyéni
30 perce

Russell kezdett a legjobban Spanyolországban

F1
38 perce

Argentína adja a legtöbb szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
48 perce

Átalakult kerettel is a kijutásért küzdenek a nők a kassai 3x3-as kosár Eb-selejtezőn

Kosárlabda
52 perce
Ezek is érdekelhetik