Vieira rövidesen hosszabbít

2003.07.31. 21:33
Címkék
Úgy t
Először is jelentkezett a Real Madrid, amelynek vezetői azt ajánlották Vieirának, töltse ki jelenlegi, 2004 nyaráig szóló szerződését az "ágyúsoknál”, majd a Bosman-szabály szerint, az Arsenal beleszólása nélkül írjon alá a királyi gárdának. Jól járna, mert a Real tízmillió fontnyi aláírási pénzt kínál, ráadásul Vieira együtt játszhatna Zinedine Zidane-nal Zizou utolsó profiidényében (Zidane a héten jelentette be, hogy 2005 nyarán visszavonul).Ám úgy tûnik, Wenger túllicitálta a madridiakat: az Arsenal által eddig alkalmazott, viszonylag szerény fizetési rendszert megtörve, heti százezer fontot kínál Vieirának, akire hatott az ajánlat. "Minden nagyon jól halad, úgy gondolom, Patrick alá fog írni. Az ő ügye nem titkos, az emberek szinte minden részletét ismerik, úgyhogy azt is tudniuk kell, nem alaptalan a bizakodásom” – mondta Wenger, míg a Mirror egy magát megnevezni nem kívánó bennfentesre hivatkozva azt írta, egy héten belül minden kiderül.Vieira új szerződésében jó néhány olyan kitétel van, amely a szerződés esetleges felbontásáról szól. Az Arsenalnak el kell engednie a franciát, ha egy másik klub egy bizonyos összeg feletti ajánlatot tesz érte, ha a csapat túlságosan elmaradt a céljaitól, vagy ha nem sikerül nyélbe ütni az új stadion építését. Vieira többször jelezte, örül a 400 millió fontos, Ashburton Grove-i stadion felépítésének, mert az Arsenal ezzel is bizonyítja, milyen komoly klub.A világ- és Európa-bajnok középpályás jelenleg sérült, de Wenger reméli, hogy az augusztus 10-i Community Shieldre felépül. Lehet, hogy a találkozó időpontjában már nem lesz a csapat tagja Nwankwo Kanu, aki hamarosan aláír a katari el-Ittihadhoz. A 27 éves csatár hetek óta tárgyal a roppant bőkezû ázsiaiakkal, így ő már a sokadik magasan jegyzett labdarúgó, aki bemutatkozhat a katari pontvadászatban.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája