Távirati stílusban a tárgyalóasztalok mellől

Vágólapra másolva!
2003.07.30. 21:34
Címkék
Spanyolország

BRAZILT IGAZOL A REAL. A Real Madrid valószínűleg szerződteti a brazil válogatott és a Cruzeiro védőjét, Luisaót. A 22 éves, 192 cm magas hátvéd egyelőre még otthon készül, de Zezé Perrella, a klub alelnöke elmondta, már csak néhány apró anyagi részletet kell tisztázni ahhoz, hogy a játékos Madridba kerüljön. A spanyol elitklubnak mindenképpen védőt kell igazolnia, hiszen az év végén elbúcsúzott Fernando Hierrótól, s az ő helyére kiszemelt, argentin válogatott Gabriel Milito az orvosi vizsgálatokon fennakadt, ezért a vezetők lemondtak róla. Luisao, teljes nevén Anderson Luíz da Silva megfelelő megoldásnak tűnik, hiszen a múlt héten befejeződött Arany-kupán nagyszerűen irányította az U23-as brazil válogatott hátsó alakzatát.

Németország

FLÁVIO ALÁÍRT. Eldőlt, hogy Flávio Conceicao a Borussia Dortmundban folytatja pályafutását. A brazil középpályás, aki egy évre kölcsönbe érkezik a Real Madridtól, szerdán már részt vett új klubja edzésén. Matthias Sammer együttesének elsősorban ezért van szüksége a 29 éves játékosra, mert Torsten Frings és Evanílson súlyos sérülést szenvedett, s várhatóan mindkettőjükre hosszabb kényszerpihenő vár. Flávio éves fizetése 2.5 millió euró lesz a német csapatnál.

ÚJ VFB-SZERZEMÉNY. A VfB Stuttgarthoz szerződött Ivan Sztojanov, a bolgár FK Szliven húszéves futballistája. Sztojanov kétéves megállapodást írt alá a svábokkal, akik korábban már öt új játékossal – Szabics Imre, Jurica Vranjes, Philipp Lahm, Dirk Heinen és a brazil Cacau – erősítettek.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
5 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
5 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
6 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik