Hárommillión huzakodnak

2003.07.30. 21:33
Címkék
Letelt a 72 órás határidő, mégsem dőlt el semmi Roy Makaay átigazolásával kapcsolatban. A Tageszeitung című lap értesülései szerint a Deportivo La Corunától elvágyódó csatár szerdán már házakat nézegetett Münchenben, ugyanakkor ha hinni lehet több érintett szavainak, elhamarkodottan tette ezt.
Makaay a Bayernnel már megegyezett
Makaay a Bayernnel már megegyezett
Makaay a Bayernnel már megegyezett
Makaay a Bayernnel már megegyezett
Makaay a Bayernnel már megegyezett
Makaay a Bayernnel már megegyezett
"Sötét felhőket látok – jelentette ki Rob Jansen, a futballista ügynöke. – Jelen állás szerint Roy a következő idényben is a Deportivo La Corunában játszhat. A Deportivo ragaszkodik az általa kért huszonegymillióhoz, a Bayern pedig nem akar többet adni tizennyolcnál. Nem rajtam múlik az üzlet, nem az enyém a Fekete Péter. Én csak megpróbálok segíteni ott, ahol lehet.”
A Depor és a Bayern hetek óta tárgyal egymással a Primera División gólkirályának klubcseréjéről, az álláspontjuk már közeledett egymáshoz (a Depor például 60 millió euróról indította a licitet…) az utolsó hárommillióról azonban képtelenek megegyezni.
A Bayern a játékossal már mindenben megállapodott, és a transzfer meghiúsulásáért a másik felet hibáztatja. "A La Coruna pillanatnyilag semmit sem csinál. Ha ez így folytatódik, könnyen zátonyra futhat az ügylet” – jelentette ki Kalle Rummenigge, a müncheniek fel-ügyelőbizottságának elnöke.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája