Távirati stílusban a tárgyalóasztalok mellől

Vágólapra másolva!
2003.07.29. 21:57
Címkék
Spanyolország

PANDIANI VISSZATÉRHET. Javier Irureta, a Deportivo La Coruna edzője úgy döntött, Roy Makaay távozása esetén mindenképpen a csapatnál tartja Walter Pandianit, aki tavaly a Mallorca csapatában szerepelt kölcsönben. Az uruguayi csatár a "szigetlakók” színeiben 33 bajnoki mérkőzésen 13 gólt szerzett, és 4 gólpasszt adott.

CRUYFF AZ ESPANYOLBAN. Jordi Cruyff minden bizonnyal visszatér egykori sikereinek színhelyére, Barcelonába, igaz, a holland-spanyol kettős állampolgárságú játékos ezúttal a város kisebbik csapatában, az Espanyolban játszhat. Az elmúlt szezon végén az első osztálytól búcsúzó Alavést erősítő játékosnak egy plusz egy évre kínál szerződést a kék-fehér csapat, s Cruyff állítólag már el is fogadta az ajánlatot.

ERÔSÖDIK A BETIS. Kedden bemutatták a sevillai csapat legújabb szerzeményét, az uruguayi válogatott Daniel Alejandro Lembót. A 25 esztendős hátvéd hazájából, a Nacional együttesétől érkezett a zöld-fehérekhez, de mivel felmenői révén rendelkezik olasz útlevéllel, nem számít majd unión kívüli játékosnak.

ESNAIDER A KISZEMELT. Juan Esnaidert szeretné megszerezni az élvonalba frissen feljutott Murcia csapata. A spanyol-argentin csatár, aki tavaly a francia első osztályú Ajacciót erősítette, egyelőre gondolkodási időt kért, de a spanyol lapok szerint hajlik arra, hogy visszatérjen a spanyol labdarúgásba.

INSÚA A MÁLAGÁBAN. A Málaga szerződtette az argentin válogatott és az Independiente csatárát, Federico Insúát, aki egy évig szerepel majd kölcsönben a spanyol együttesnél. "Boldog vagyok, hogy Európában játszhatok, mégpedig a világ egyik legerősebb bajnokságában” – mondta Insúa. A Málagának mindenképpen támadóra volt szüksége, mert az utóbbi évek ütőképes csatárpárosának mindkét tagja elhagyta a klubot. A panamai Dely Valdés az uruguayi Nacionalhoz, míg Dário Silva a Sevillához szerződött.

Olaszország

CHIESA SIENÁBAN. Enrico Chiesa az újonc Siena játékosa lett, miután felbontotta a szerződését a Lazióval. A Fiorentina volt csatára két évvel ezelőtti súlyos térdsérülése óta nem talál magára.

DINO BAGGIO TÁVOZIK. Dino Baggio is elhagyja a Laziót, ő napok óta a Wolverhamptonnal edz, és alighanem meg is egyezik az angol klubbal.

MEHET A PORTUGÁL. Az Inter szerződést bontott Sergio Conceicaóval, így a portugál középpályás szabadon igazolható.

Németország

FLÁVIO CONCEICAO: BVB? A Borussia Dortmund lépéselőnybe került a Flávio Conceicao megszerzéséért zajló versenyben. A 2002-es német bajnok egy évre kölcsönbe szeretné megkapni a brazil középpályást a Real Madridtól. A BVB-nek azért van szüksége új játékosra, mert Torsten Frings és Evanílson is keresztszalag-szakadást szenvedett, és hónapokig nem léphet pályára.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
7 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
8 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik