Szekeres Pált miniszteri biztosnak nevezik ki

MTI MTIMTI MTI
2003.07.29. 22:01
Címkék
Szeptember második felében hirdeti ki a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) a gyermek- és ifjúsági ügyekért, a kábítószerügyi koordinációért, valamint a sportügyekért felelős helyettes államtitkári, jelenleg betöltött tisztségeire hirdetett pályázatok nyerteseinek a nevét  mondta el az MTI-nek kedden Gyurcsány Ferenc.
A gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, miután a tárca honlapján kedden megjelent a pályázati kiírás, döntését úgy indokolta: bár elégedett a jelenlegi helyettes államtitkárok munkájával, egészen biztos szeretne lenni abban, hogy a legjobbak dolgoznak a minisztériumban. Gyurcsány Ferenc azt is elmondta: felkérte Ocsovai Tamás gyermek- és ifjúsági ügyekért, Köpf Károly sportügyekért, valamint Topolánszky Ákos kábítószerügyi koordinációért felelős, jelenlegi helyettes államtitkárokat, hogy vegyenek részt a pályázaton. A további változtatások kapcsán a miniszter elmondta: Szekeres Pált, a fogyatékosok sportjáért felelős helyettes államtitkárt pozíciója megtartása mellett tágabb feladatkörrel miniszteri biztossá nevezi ki, s a szaktárca fogyatékospolitikájának kidolgozásával, illetve irányításával bízza meg. Hozzáfűzte: a fogyatékkal élők sportjának vezetését a GYISM sportügyekért felelős helyettes államtitkársága veszi át.A helyettes államtitkári pályázatok követelményei között említette, hogy a jelölteknek legyen szakmai és igazgatási tapasztalatuk, valamint beszéljenek társalgási szinten angol, német vagy francia nyelven. Szólt arról is, a tárca közigazgatási államtitkára szakmai értékelő bizottságot kér fel, tagjai három-négy jelöltet választanak ki a pályázók közül. Gyurcsány Ferenc a szakmai értékelőbizottság tagjainak nevét csak a pályázat lezárulása után hozza nyilvánosságra.
Legfrissebb hírek

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
19 perce

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
20 perce

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
28 perce

Ezeket a szabályokat veszi át a vb-ről a Premier League

Angol labdarúgás
33 perce

Elkezdődött a Katar–Svájc világbajnoki csoportmérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

NBA: őrizetbe vették, majd óvadék ellenében kiengedték James Hardent

Amerikai sportok
1 órája

Vb 2026: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
1 órája

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik