Anglia: Ír ígéret Blackburnben

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2003.07.29. 21:54
Címkék
Játékosvásárlás, játékoseladás és büntetés  ez a három fogalom lengi körül Blackburn városát a napokban. Természetesen nem névtelenül, hiszen Steven Reid jött, Corrado Grabbi mehet, Graeme Sounessnek pedig fizetnie kell.Reid kedden írt alá a Rovershez, amely két és fél millió fontért vásárolta meg a másodosztályú Millwalltól.
A 22 éves ír középpályás Damien Duff pótlására érkezett az Ewood Parkba, ahova korábban már az olasz Lorenzo Amoruso és az ausztrál Brett Emerton is szerződött. Duffon kívül David Dunn is távozott, de Souness szerint a sikerpáros távolléte ellenére jobb a csapata, mint tavaly ilyenkor."Sikeresen pótoltuk a távozókat, erősebb lett a keretünk, de még van teendőnk. A Duffért kapott pénzből még semmit sem költöttünk el, de nem akarjuk elkapkodni a vásárlást, szerintem így is roppant erős a keretünk” – magyarázta Souness, akit az angol szövetség (FA) tízezer fontra megbüntetett, amiért a Wigan elleni Ligakupa-mérkőzésen – még decemberben – belekötött a negyedik számú játékvezetőbe.Könnyen lehet, hogy Grabbi távozik Blackburnből, az olasz csatárért ugyanis bejelentkezett a Torpedo Moszkva. A korábban a brazil Jardelt is megkörnyékező, UEFA-kupábaninduló orosz klub a közeljövőben ugyanúgy egy milliárdos kezébe kerülhet, mint a Chelsea.Veszélyben Ziege karrierje

LONDON. Könnyen elképzelhető, hogy a Tottenham német játékosa, Christian Ziege befejezi pályafutását. A középpályás még tavaly decemberben, a Charlton Athletic elleni bajnokin sérült meg, amikor is egy rúgás után bedagadt a bal combja. A mérkőzés után Ziegét kórházba szállították, ahol az orvosok megoperálták, és egy 25 cm-es vágást ejtettek a lábán. Az ezt követő hat hónapban a középpályás főként pszichológushoz és gyógytornára járt, amely után az elmúlt szezon utolsó fordulójában térhetett vissza az együttesbe. Az új bajnokság megkezdése előtt Ziege becsületesen végigcsinálta a felkészülést, de a Wycombe Wanderers elleni felkészülési meccsen cserét kért, mivel fájdalmat érzett a combjában. "Sajnos nagyon csökönyös a sérülésem. Az elmúlt hat hónapban csak azzal foglalkoztam, hogy visszatérhessek a pályára, mégis minden hiábavaló volt. Már két hete mankóval tudok csak járni, és gyakorlatilag semmit sem tudok csinálni a lábammal. Az orvosom azt mondta, valóságos csoda lenne, ha újra tudnék játszani. Jelenleg a feleségem az egyetlen támaszom” – mondta az egykori német válogatott futballista.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
7 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
8 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik