Nagy utazás (2.)

2003.07.27. 21:11
Címkék
"Jól éreztem magam a Tour de France utolsó szakaszán, s mivel semmi veszíteni valóm nem volt, megpróbáltam jó szökést kiharcolni. Az első kísérlet még nem járt sikerrel, nagyon hamar utolért a mezőny, de másodszor már biztatóbb volt a helyzet. A gyorsasági hajrá után nyolcan lógtunk meg, sikerült is valamennyire együtt dolgoznunk, bár ebből nem mindenki vette ki ugyanolyan mértékben a részét.
Minden kerékpáros szeretne egyszer szakaszt nyerni a párizsi Champs-Élysées-n, ráadásul a sprinterek még nem zárták le egymás között a zöld trikóért zajló harcot, ezért várható volt, hogy végül megfog minket a mezőny, mégis egy kicsit rosszulesett, hogy alig néhány kilométerre a céltól következett ez be. Mindenesetre számomra és a csapatom számára az is fontos volt, hogy sokat mutattam magam ezen a szakaszon.
A szökés után már nem igazán volt erőm hajrázni, a mezőny második felében értem célba. Lehetett volna emlékezetesebb is a finis, de összességében így is boldog vagyok, hogy pályafutásom során másodszor is elértem a párizsi célt a Tour de France-on.”

Bodrogi László
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
16 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
21 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
58 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
58 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája