Fazekas Róbert őrzi veretlenségét

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2003.07.20. 21:52
Címkék
Fazekas Róbert továbbra is őrzi veretlenségét. A szombathelyiek diszkoszvető Európa-bajnoka ezúttal a madridi Szuper Grand Prix-n nem talált legyőzőre.
Pedig a viadal nem úgy kezdődött a számára, ahogy azt remélte. Első, biztonsági kísérlete 63.01 méter volt. Ezzel biztos tagja volt a döntőnek, jöhettek az "éles” dobások. Csakhogy kétszer egymás után is érvénytelen kísérletet mutatott be, így a fordulásnál csak a harmadik helyen állt. A litvánok olimpiai bajnoka, Virgilius Alekna és az orosz Dmitrij Sevcsenko is megelőzte. Negyedikre ugyan 64.26 méterre javított, de ez még mindig nem volt elég az előrelépéshez. Aztán ötödikre kivágta a rezet, 67.07 méteres dobására már senki sem tudott válaszolni. "Kicsit elkalandozott a figyelmem az elején – értékeli a teljesítményét Fazekas. – Az elmúlt héten keményen edzettem, így csak az volt a fontos a számomra, hogy megőrizzem a veretlenségemet. Ezek után viszont már könnyítek egy kicsit. Az országos bajnokságon, vagy az utána következő versenyeken már nagyon komoly eredményt is elérhetek majd.” Fazekason kívül még két magyarért szoríthattunk diszkoszvetésben. Máté Gábor 62.46 méterrel az ötödik helyet szerezte meg, Kővágó Zoltán ezúttal nem járt szerencsével, az első három sorozatban nem sikerült 60 méter fölé kerülnie, így nem jutott be a nyolcas döntőbe.Szuper Grand Prix-sorozat, 5. állomás, Madrid
Még nem közölt eredmények
Férfiak.
Még nem közölt eredmények
Férfiak.
400 m: 1. Francique (grenadai) 44.78, 2. Brew (amerikai) 45.03, 3. S. Brandon (jamaicai) 45.17. Rúd: 1. Averbuh (izraeli) 593 (a világ idei legjobbja), 2. Hysong (amerikai) 578, 3. Sztrogaljov (orosz) 573, 4. Mesnil (francia) 573, 5. T. Stevenson (amerikai) 573. Távol: 1. J. Lino (kubai) 820 (+0.8), 2. Stringfellow (amerikai) 813 (–0.7), 3. Lamela (spanyol) 809 (–0.3). Súly: 1. M. Martínez (spanyol) 20.96, 2. Cantwell (amerikai) 20.89, 3. K. Toth (amerikai) 20.87. Diszkosz: 1. Fazekas Róbert (magyar) 67.07, 2. Alekna (litván) 66.20, 3. Sevcsenko (orosz) 65.02, …5. Máté Gábor (magyar) 62.46, …9. Kővágó Zoltán (magyar) 59.21
Nők. 1500 m: 1. S. Favor-Hamilton (amerikai) 4:02.89, 2. J. Pavey (brit) 4:03.91, 3. Koszenkova (orosz) 4:04.38. 3000 m: 1. B. Johnson (ausztrál) 8:38.45, 2. El-Kamcs (marokkói) 8:42.46, 3. Jegorova (orosz) 8:51.44
Legfrissebb hírek

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
4 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
8 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
26 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
26 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
31 perce

A portugálok és a horvátok is a váltómezüket viselik egymás ellen – a mai mezek

Foci vb 2026
31 perce

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
45 perce

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik