Racing Santander: A pénz áll a középpontban

GY. B.GY. B.
2003.07.09. 22:30
Címkék
Lemondott elnöki tisztségéről Dimitri Piterman, az Intertotó-kupában a Győrrel mérkőző Santander első embere, igaz, a vállalkozó tervei szerint csak ideiglenesen távozik a klub éléről.
Az ukrán származású, amerikai milliomos azért kérte a menesztését a klub elnökségi ülésén, hogy kivásárolhassa a klub legnagyobb részvényesét, Santiago Díazt, akit egyébként ugyanezen az ülésen a Santander elnökének neveztek ki. Piterman most egy helyi bank, a Caja Cantabria igenjére vár, hogy a pénzintézet elfogadja-e az általa ajánlott 3.8 millió eurót biztosítékként a klub januárban kibocsátott, mellesleg Díaz által birtokolt részvényeiért. Ha terve beválik, akkor hamarosan abszolút többségi tulajdonosként térhet vissza a Santander élére.Áll a bál az Atlético Madridnál is, ugyanis nem sokkal azután, hogy a klub vezetősége bejelentette, megválik Luis Aragonés edzőtől, a szakvezető leszögezte, nem hajlandó elfogadni az egyoldalú döntést. A szakember nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a ligához, esteleg a bírósághoz fordul jogorvoslatért. "Kaptam egy levelet Enrique Cerezo elnöktől, amelyben az áll, hogy mivel korábban azt mondtam, majd elmegyek az egyesülettől, most azonnal megtehetem. Átadtam a levelet egy ügyvédnek, hogy derítse ki, valójában felmondó okiratról van-e szó, és ha igen, akkor az érdekeim menynyire sérülnek” – mondta Aragonés.Az ügy hátterében persze a pénz húzódik meg, nem mindegy, hogy a tréner önszántából vagy utasításra hagyja el a klubot, noha korábban megállapodás született a felek között az esetleges válás utáni díjazásról. Jelenleg viszont azon is vita folyik, hogy a végkielégítést egy összegben, vagy részletekben fizesse ki az Atlético.
Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
7 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
43 perce

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
48 perce

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
1 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
1 órája