Toccacelo nevetett a végén

2003.06.28. 23:02
Címkék
Enrico Toccacelo győzelmét hozta az Európai Nagydíj szombaton a Nürburgringen. A versenyt a harmadik helyen kezdő olasz az első körben került a mezőny élére, amikor a rajt után összeütközött egymással az első sorból induló Björn Wirdheim és Ricardo Sperafico.
A brazil akkor kapott vérszemet, amikor a svéd kisodródott az első kanyarban, és a duó egészen a Ford-kanyarig hatalmas csatát vívott egymással. Ott azonban Sperafico egyik hátsó kereke defektes lett, Wirdheimnek pedig elmozdult az első légterelője. Mindketten mehettek a boxba, és lemondhattak a pontszerzésről.A harmadik körben Patrick Friesacher és Townsend Bell ütközött, ők azonban már hiába hajtottak el a boxukig, nem sikerült megjavítani az autóikat. Baumgartner Zsolt nem szerzett pontot, de már nem is volt olyan rossz az autója, mint pénteken. "Az elején minden jól ment, de a tizedik körtől úgy öt-hat körönként kihagyott a motor. Pedig mindent kicseréltünk az elektronikus rendszerben – úgy tűnik, mégsem innen eredtek a problémák. Az utolsó körben érdekes csatát vívtam Tony Schmidttel, de hiába előztem meg, a kanyar kijáratánál visszajött elém. Több volt ebben a hétvégében, jobb eredményt reméltem, de már a következő versenyre kell figyelnünk, mert egy hét múlva következik. Remélem, addigra sikerül megjavítani a motort” – mondta Baumgartner. Európai Nagydíj, a Formula–3000-es nemzetközi bajnokság 5. futama, Nürburgring
Az élcsoport: 1. Enrico Toccacelo (olasz, Super Nova) 55:17.457, 2. Liuzzi (olasz, Red Bull Junior) 0.483 mp h., 3. Kiesa (dán, Den Bla Avis) 14.530 mp h., 4. Schroeder (francia, ISR Charouz) 26.412 mp h., 5. Hill (amerikai, Super Nova) 26.777 mp h., 6. Janis (cseh, ISR Charouz) 27.090 mp h., 7. Giammaria (olasz, Durango) 41.429 mp h., 8. Van Hooydonk (belga, Astromega) 44.221 mp h, …11. Baumgartner Zsolt (magyar, Coloni) 45.451 mp h.
Az állás 5 futam után: 1. Björn Wirdheim (svéd, Arden) 34 pont, 2. Toccacelo 24, 3. Kiesa 19, 4. Liuzzi 18, 5. Pantano (olasz, Durango) és Ri. Sperafico (brazil, Coloni) 16-16, 7. Janis 13, 8. Schroeder 11, …11. Baumgartner 6
Következik (július 5.): Francia Nagydíj, Magny-Cours
Legfrissebb hírek

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
11 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
12 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
7 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
8 órája