Teixeira: vissza az egész!

G. P.G. P.
2003.05.23. 21:32
Címkék
Aki kicsit is járatos a brazil néplélekben, illetve az elmúlt években legalább műkedvelői szinten tanulmányozta az ottani labdarúgó-bajnokság kínos történéseit, annak bizonyára arcizma sem rezdül a hírre: mégsem függesztik fel a pontvadászatot.
Alig több mint 24 órával a hivatalos bejelentés után a szövetség és a legnagyobb klubokat tömörítő "Tizenhármak” vezetői megváltoztatták döntésüket – amelyre állítólag rákényszerültek, mondván: az új törvény betarthatatlan, megszegni viszont nem akarják.Mint korábban beszámoltunk róla, a "Szurkoló státusa” elnevezésű, frissen elfogadott jogszabály előírásai emberi – biztonságos és higiénikus – körülményeket hivatottak garantálni a nézőknek a stadionokban, ugyanakkor a kluboknak nem áll módjukban előteremteni az ehhez szükséges temérdek pénzt. Épp ezért döntöttek úgy, hogy határozatlan időre szüneteltetik a versengést, de a politikusok és a média részéről rájuk zúduló bírálatok hatására visszakoztak. Aldo Rebelo kormánypárti képviselő például figyelmeztette az illetékeseket, hogy nem tekinthetik magukat a törvények felett állónak, a sportminiszter, Agnelo Queiroz pedig tízéves eltiltással fenyegette meg a főkolompos elnököket.Nos, Ricardo Teixeira, a szövetség sokat támadott, ám mindent túlélő első embere "vette” az üzenetet. Ügyelt persze arra is, hogy jól kommunikálja a meghátrálást: közleménye szerint "a drukkerek iránti tisztelet vezérelte”. Ez roppant megható, mindazonáltal kérdés, mivel sikerült vajon meggyőznie az egy nappal korábban még felháborodott presidentéket, akik közül a leghangosabb, a Vasco élén álló Euricio Miranda egyenesen boszorkányüldözéssel vádolta meg a kormányt, amely szerinte őt és egyes kollégáit el akarja lehetetleníteni.
Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák az ETO–FTC bajnokit a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 perce

Hét ellenféllel tíz felkészülési mérkőzést játszik a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
3 perce

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
14 perce

Sem bajnoki, sem válogatott – Szalah megsérült, pihenő következik

Angol labdarúgás
19 perce

Pál Patrik: Nagyot lépett előre a magyar futsal

Magyar válogatott
43 perce

Harmincöt fős keretet hirdetett Thomas Tuchel az angolok márciusi meccseire

Angol labdarúgás
47 perce

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
52 perce

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
52 perce
Ezek is érdekelhetik