Sakk: Ruck Róbert a második helyen

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2003.05.21. 23:29
Címkék
Nem sok kérdés maradt nyitott az országos bajnokság szerdai, utolsó játéknapjára. Az már kedden eldőlt, hogy Almási Zoltán a győztes, miután döntetlenezett Ruck Róberttel, és így behozhatatlan előnyre tett szert. A második hely sorsa azonban csak a záró fordulóban dőlt el, erre a pozícióra még hárman voltak esélyesek. Ruck, Portisch és a fél ponttal lemaradó Sax Gyula.
A korábban megalkuvást nem tűrő stílusáról híres, sokszoros bajnok Portisch ezúttal nem törekedett a teljes pontra, inkább a gyors remit választotta Almási ellen. Így Rucknak mindössze arra kellett ügyelnie, hogy ne kapjon ki, hiszen a jobb teljesítményérték miatt fél egységgel is övé lehetett a dobogó második foka. Miután Varga Zoltán nem kívánta túl hosszúra nyújtani a partit, a két fél remiben egyeztek meg egymással. Ezzel Rucké lett a második, Portisché a harmadik hely. A nap egyetlen győzelmét Ács Péter aratta Gyimesi Zoltán ellen, aki az utolsó két fordulóbeli vereségével visszaesett a mezőny második felébe. Almási a sikeréért hatszázezer forintot zsebelt be, de ezen kívül tíz Élő-ponttal is gazdagodott, ami már csak azért is jól jött neki, mert így ki tudta javítani a pár hete befejeződött budapesti tornán elért gyenge eredményét. 53. férfi országos bajnokság
(átlagértékszám: 2565, XIII-as kategória)
(átlagértékszám: 2565, XIII-as kategória)

9. forduló: Berkes–Horváth döntetlen, Sax–Cao Sang döntetlen, Ruck–Varga döntetlen, Portisch–Almási döntetlen, Ács–Gyimesi 1:0
A végeredmény. Bajnok: Almási Zoltán (Honvéd, edző: Petrán Pál) 7 pont, 2. Ruck Róbert (Szombathely) 5.5, 3. Portisch Lajos (Zalaegerszeg) 5.5, 4. Sax (Zalaegerszeg) 5, 5. Berkes (Paks) 4.5, 6. Ács (Paks) 4.5, 7. Gyimesi (Miskolc) 3.5, 8. Cao Sang (Honvéd) 3.5, 9. Varga (Honvéd) 3.5, 10. Horváth (Nagykanizsa) 2.5
Legfrissebb hírek

1986 óta először nem dolgozik a vb helyszínéről Réthy Béla

Foci vb 2026
18 perce

NB II: Berndt András a Csákvár új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 perce

Verekedésbe torkollott az amerikaiak és a paraguayiak legutóbbi meccse

Foci vb 2026
28 perce

Somogyi Miklós lett a pályakerékpáros szakág vezetője

Kerékpár
30 perce

Réthy Béla: Zico megkérdezte, nem én vagyok az a fickó Mexikóból?

Foci vb 2026
43 perce

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
51 perce

A Liverpoollal BL-győztes Djibril Cissé fia profi szerződést kapott a „vörösöknél”

Angol labdarúgás
54 perce

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
54 perce
Ezek is érdekelhetik