WTF-Tékvandó: Salim most Lopezzel készül

V. D.V. D.
2003.05.16. 22:19
Címkék
A Sydneyben bemutatkozott WTF-tékvandó magyar pontszerzője, Salim József ismétlésre készül Athénban, s amint Patakfalvi Miklós, a magyar szövetség nemzetközi tekintélynek örvendő elnöke az olimpiai egyeztetésen jósolta, remélhetően magyar társa is akad a jövő évi olimpián.
Ami nem lesz egyszerű feladat, a WTF-tékvandó versenyein ugyanis a négy férfi és négy női súlycsoportban csak 64, illetve 60 versenyző indulhat, és erre a 124 helyre a nemzetközi szövetség 167 tagszervezetének legjobbjai pályáznak. Az immár 36 éves sydneyi pontszerző tavalyi sérülése – kisebb térdműtéte – után gőzerővel készül, kaliforniai küzdősportiskolájának legtehetségesebb fiataljaival tréningezik, és barátjával, az olimpiai bajnok amerikai Steven Lopezzel tart közös edzéseket. Ôsszel a németországi vb előtti hetekben érkezik haza, hogy lendületével és tapasztalatával hazai társait segítse. Közülük az elnök jóslata szerint Tóth Balázs, vagy Preznai Ágnes harcolhatja ki a részvétel jogát. Amire decemberben a párizsi világ-, illetve a februárban Bakiban rendezendő európai kvalifikációs tornán, s további néhány kijelölt nemzetközi versenyen nyílik lehetőség. A jó szereplés érdekében a tékvandó hazájában, Dél-Koreában szeretnének edzőtáborozni, de erre jelenleg még nincs meg a fedezet. Az állandó hazai edzőterem is hiányzik, de néhány kiegészítő felszerelés beszerzésére is elkelne néhány százezer forint. Az egyeztetést vezető Medvegy Iván, a MOB főmunkatársa megígérte, hogy közbenjár az edzőterem ügyében. Füleky András, a minisztérium főosztályvezetője a sportág általános helyzetéről érdeklődött, s megtudta, hogy a 32 működő szakosztályban csaknem kétezren űzik ezt a látványos küzdősportot, és az igazolt versenyzők száma csaknem ötszáz. De mint Patakfalvi elnök mondta, ha sikerül ismét pontot szerezni az olimpián, Pekingre készülve már jóval több versenyzőből válogathatnak.
Legfrissebb hírek

Sérülés miatt kétséges Paquetá játéka a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
19 perce

A BBC kommentátora annyira unta az Elefántcsontpart – Norvégia meccset, hogy a macskája eltűnéséről kezdett értekezni

Foci vb 2026
26 perce

Haaland Oyarzabalt másolta, aztán belőtte ötödik vb-gólját – statisztikák

Foci vb 2026
27 perce

Íme, a francia-svéd meccs kezdői!

Foci vb 2026
36 perce

A franciáknál Mbappé, a svédeknél Gyökeres az előretolt ék

Foci vb 2026
47 perce

Így reagáltak Nusa góljára Oslóban

Foci vb 2026
55 perce

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
59 perce

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik