Sakk: Sikerével Almási utolérte Saxot

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.05.14. 21:58
Címkék
Sax Gyula levette lábát a gázpedálról. A hévízi magyar bajnokságot remekül kezdő  két játszmából kettő pont  olimpiai bajnok nagymester, bár szerdán a világos figurákat irányíthatta, nem törekedett mindenáron győzelemre. Visszavett a tempóból, és inkább a biztonságra helyezte a hangsúlyt.
Ellenfele a forduló előtt még holtversenyes második Ruck Róbert volt. A sötéttel játszó címvédő megnyitásválasztása is azt sugallta, hogy ezúttal jobb a békesség, hiszen a bonyolult állásokat kedvelő Sax veszélyes lehetett volna taktikai harcban. A parti a visszafogott játéknak megfelelően döntetlennel végződött.A nap meglepetését kétségkívül a Berkes Ferenc–Portisch Lajos találkozó hozta. A pont nélkül álló Berkes gyönyörűen játszott, apró előnyöket gyűjtögetve fokozatosan fölénybe került a kilencszeres magyar bajnok ellen. A végjátékban pedig Portisch már akkora hátrányt szedett össze, hogy nem maradt semmi esélye a játszma megmentésére.Almási Zoltán, a korábbi négyszeres győztes imponáló játékkal kerekedett felül a Horváth Ádámon. Pedig a sötét figurákat irányító Horváth olyan védelemmel állt fel nagynevű ellenfelével szemben, amiben már-már szakértőnek számít. Ám a világranglista huszonötödikje így is megtalálta a rést, és könyörtelenül begyűjtötte a pontot. Almási ezzel befogta az eddigi éllovas Saxot.A következő fordulóra csütörtökön kerül sor.53. férfi országos bajnokság (átlagértékszám: 2565, XIII-as kategória), Hévíz
3. forduló: Almási–Horváth Á. 1:0, Varga– Gyimesi döntetlen, Cao Sang–Ács döntetlen, Berkes–Portisch 1:0, Sax–Ruck döntetlen
Az állás: Sax és Almási 2.5-2.5 pont, Ruck 2, Gyimesi, Portisch és Cao Sang 1.5-1.5, Varga, Ács és Berkes 1-1, Horváth Á. 0.5
Legfrissebb hírek

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
53 perce

Marokkó házigazdaként nagy favorit – kezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája

Minden más foci
1 órája

Milánó 2026: a FIS elnöke aggódik a livignói helyszín miatt

Téli sportok
1 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
1 órája

Gilding meglepődött, Van Duijvenbode elnézte az időt

Egyéb egyéni
1 órája

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
1 órája

A Kazincbarcikánál pontosan tudják, az újpestieknek most bizonyítaniuk kell

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik