Libertadores-kupa: Kolumbiai tizenegyesek

GY. B.GY. B.
2003.05.14. 22:20
Címkék
Kedden este (magyar idő szerint szerdán hajnalban) két kolumbiai csapat is érdekelve volt a nyolcaddöntő visszavágóinak soros mérkőzésein, és csakúgy, mint egy hete az ország harmadik képviselője, az Independiente, a Deportivo Cali és az América is eljutott a tizenegyesrúgásokig. Fortuna az Independientén segített a Cerro Porteno ellenében, ezúttal az América mellé is odaállt, viszont a Deportivo elbukott.
De nézzük tételesen! A Deportivo a Cruz Azullal került szembe, és miután az odavágón Mexikóban kihúzta gól nélküli döntetlennel Oscar Hector Quintabani csapata, a szurkolók bíztak benne, hogy hazai pályán majd két vállra fekteti a tavalyelőtti finalistát. Ehhez képest a több mint negyvenezer fanatikus kénytelen volt belátni, hogy a "kék kereszteseknek” sokkal öszszeszedettebb csapatuk van, és elsősorban a vendégek csatárain, illetve Darío Sala kapuson múlt, hogy a mexikóiak nem döntötték el a továbbjutás kérdését a rendes játékidőben. A tizenegyeseknél azonban már nem volt pardon, ugyanis amíg a Cruz Azul játékosai egy kivétellel betaláltak, a hazaiak közül hárman is rontottak, 3–2-es vendégelőnynél abba is hagyták a párbajt.Cali másik büszkesége, az América Buenos Airesben szintén gól nélküli mérkőzést játszott a Racing Clubbal, és mivel az első összecsapás 1–1-et hozott, itt is jöhettek a büntetők. Az "orosz rulett” hőse a kolumbiaiak kapusa, Robinson Zapata lett, aki 5–5-ös állásnál előbb hárította Luis Rueda lövését, majd saját maga lőtte a hálóba a csapata továbbjutását jelentő gólt.Libertadores-kupa
Nyolcaddöntő, visszavágók: Deportivo Cali (kolumbiai)–Cruz Azul (mexikói) 0–0, továbbjutott: a Cruz Azul, 0–0-val, 11-esekkel; Racing Club (argentin)–América (kolumbiai) 0–0, tj: az América, 1–1-gyel, 11-esekkel
Legfrissebb hírek

Nem láthattunk gólt a szlovén–skót NL-meccsen

Minden más foci
5 perce

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
15 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
20 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
30 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
38 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
47 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 órája

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája