Varga győzelemmel kezdett

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
2003.05.10. 21:59
Címkék
A japánok szombati, oszakai Grand Prix I-es viadalán három honfitársunk próbált szerencsét, és remek hírek érkeztek a teljesítményükről.
Varga Judit úgy kezdett 1500 méteren, ahogy tavaly, a dohai GP-n, vagyis győzelemmel – bár ezúttal nem az elmúlt szezonban tőle megszokott világklasszis, négy perc körüli eredményt hozta. Ezt tudjuk be annak, hogy egyfelől a mezőny sem volt túl erős, az ellenfelek ellen ennyi is elegendő volt a diadalhoz, másfelől Varga erős edzéseket követően, szinte az utolsó pillanatban érkezett meg a helyszínre.Annus Adrián, a kalapácsvetésben végül a második helyet megkaparintó szombathelyi atléta is az időeltolódás miatti fáradtságra panaszkodott. Mint elmondta, rettenetesen tompának érezte magát még a melegítés során is. Miután a hazaiak kiválósága, Murofusi Kodzsi hatalmas dobásokkal kezdett, Annus érezte, hogy ezúttal csak a második hely megszerzése lehet számára a reális cél. Ezt nagy küzdelemben, nem sokkal a 80 méteres határtól elmaradva sikerült is elérnie. Kiss Balázs a negyedik lett ebben a versenyszámban: olimpiai bajnokunk idei legjobb eredményét érte el 77.46 méterrel.A férfi 100 méteres síkfutás két résztvevője, az amerikai Tim Montgomery és az ausztrál Patrick Johnson összecsapása több volt egyszerű versenynél. Johnson ugyanis május 5-én futott 9.93 másodpercet, amivel fölényesen – az idén eddig egyetlen atlétaként áttörve a 10 másodperces határt – vezeti a világranglistát. Márpedig az amerikai világcsúcstartó számára ez kihívás a javából! Bár a bűvös határt Oszakában egyikük sem törte át, Montgomery 10.04-gyel is győzött. Grand Prix I, Oszaka
Férfiak. 100 m (-0.3): 1. Montgomery 10.04, 2. P. Johnson (ausztrál) 10.05, 3. Szuecugu (japán) 10.16, 4. B. Williams 10.17. 400 m: 1. T. Washington 44.97, 2. C. Harrison 45.32, 3. C. Hill (ausztrál) 45.39, 4. Haughton (jamaicai) 45.60. 5000 m: 1. A. Chebii (kenyai) 13:21.45, 2. L. Kipkosgei (kenyai) 13:23.38, 3. Gebremariam (etióp) 13:23.57, 4. M. Bett (kenyai) 13:24.21, 5. W. Kirui (kenyai) 13:24.45, 6. Takaoka (japán) 13:24.66. 110 m gát (0.0): 1. Dorival (haiti) 13.49, 2. Wignall (jamaicai) 13.50, 3. Ross 13.51, 4. Crear 13.58. 400 m gát: 1. E. Thomas 49.06, 2. K. Thompson (jamaicai) 49.24, 3. Tameszue (japán) 49.60. Rúd: 1. Hysong 550. Hármas: 1. Bell 17.01 (0.0), 2. Gregório (brazil) 16.83 (0.0). Kalapács: 1. Murofusi (japán) 82.95 (a világ idei legjobbja), 2. Annus Adrián (magyar) 79.74, 3. Szkvaruk (ukrán) 79.29, 4. Kiss Balázs (magyar) 77.46, 5. Charfreitag (szlovák) 76.94. 4x100 m: 1. Japán 38.56, 2. Egyesült Államok 38.75. 4x400 m: 1. Japán 3:02.97
Nők. 100 m (-1.1): 1. C. Gaines 11.03, 2. K. White 11.07, 3. Onyali-Omagbemi (nigériai) 11.32. 1500 m: 1. Varga Judit (magyar) 4:12.49. 5000 m: 1. Malot (kenyai) 15:32.45. Magas: 1. Szleszarenko (orosz) 192. Távol: 1. B. Thompson (ausztrál) 665 (0.0), 2. Upshaw 661 (-0.9), 3. Hanaoka (japán) 654 (+0.9). Súly: 1. V. Adams (új-zélandi) 18.93, 2. Zabawska (lengyel) 18.41, 3. Li Mjung Szun (dél-koreai) 17.41. Kalapács: 1. Kuzsenkova (orosz) 71.33, 2. Krueger (ausztrál) 67.40, 3. Eagles (ausztrál) 67.10, 4. Skolimowska (lengyel) 66.63. 4x100 m: 1. Világválogatott 43.77, 2. Thaiföld 44.49, 3. Japán 44.69, 4. Ausztrália 44.90
(A nem jelölt nemzetiségűek amerikaiak.)
Legfrissebb hírek

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
4 perce

Joao Félix üzent a kritikusoknak: újra elvállalná a tizenegyest

Foci vb 2026
9 perce

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
26 perce

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
27 perce

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
31 perce

A portugálok és a horvátok is a váltómezüket viselik egymás ellen – a mai mezek

Foci vb 2026
31 perce

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
45 perce

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik