Libertadores-kupa - Elbúcsúzott a címvédő

GY. B.GY. B.
2003.05.09. 20:48
Címkék
Csütörtökön két visszavágóval folytatódott a Libertadores-kupa: Porto Alegrében a brazil Gremiónak nem okozott különösebb gondot, hogy másodszor is két vállra fektesse a címvédő Olimpiát, míg Chilében a Cobreloa hatalmas csatában őrizte meg az UNAM ellen még Mexikóban szerzett egygólos előnyét.
A Gremiónál nyugodtan, ugyanakkor bizonyítási vágytól fűtve várták az Olimpiát. Tite legénysége ugyan az első mérkőzésen is nyert, viszont a csapat legtöbb játékosában még élénken él az emlék a tavalyi elődöntőről, ahonnan a paraguayi legénység lépett tovább. A Gremio ezúttal nem adott esélyt ellenfelének: Rodrigo Fabri alig negyedórányi játék után megszerezte a vezetést, majd az Internacionaltól szerződtetett, de a Gremióban a jó játékkal eddig adós Christian következett, kétszer is. "Mindig is az volt a célom, hogy kitöltsem a szerződéseimet, és ez a Gremio esetében sincs másképp. Szeretnék a klubnál maradni, és elhódítani annyi trófeát, amennyit csak lehet” – nyilatkozta Tite, abban bízva, hogy a rossz bajnoki eredmények ellenére legalább a negyeddöntőig a posztján maradhat.A Cobreloát több mint húszezer szimpatizánsa buzdította az UNAM elleni visszavágón – sikerrel, hisz az egygólos hátrányban érkező vendégek nem tudták gólra váltani nyomasztó mezőnyfölényüket, erejükből Trujillo révén csak kapufára futotta. Libertadores-kupa
Nyolcaddöntő, visszavágók: Cobreloa (chilei)–UNAM (mexikói) 0–0, továbbjutott: a Cobreloa, 1–0-val. Gremio (brazil)–Olimpia (paraguayi) 3–0 (Rodrigo Fabri 16., Christian 21., 50.), tj: a Gremio, 6–2-vel
Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
5 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
10 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
23 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
47 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája