Sportlövészet: elmarad a guetamalai viadal

Cs. B.Cs. B.
2003.04.18. 22:11
Címkék
Immár bizonyos, hogy ezúttal nem hoz majd szerencsét Sike Józsefnek Guatemala. Világ- és Európa-bajnok futócéllövőnk korábban rendre dobogós helyen végzett a közép-amerikai országban rendezett Világkupán, sőt, az egyik győzelme olimpiai kvótát is eredményezett. Nem csoda, hogy most is bízott benne, megszerzi a repülőjegyet az athéni ötkarikás játékokra, ám a guatemalai bevándorlási hivatal vezetője keresztülhúzta a számítását. A hivatalnok ugyanis a szervezőbizottság számára is érthetetlen módon nem volt hajlandó vízumot adni a kínai, a fehérorosz, a cseh, a szlovák, a moldovai és a magyar versenyzőknek.Noha Carlos Silva Monterroso szövetségi elnök még a hét elején is kísérletet tett az álláspontok közelítésére – a viadalra április 30. és május 4. között került volna sor –, a bevándorlási hivatal feje hajthatatlannak bizonyult. Ezek után nem maradt más hátra, mint hogy a Guatemalai Sportlövőszövetség lemondott a Világkupáról, s döntéséről a nemzetközi szervezet (ISSF) mellett a nemzeti szövetségeket is értesítette.
Legfrissebb hírek

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyesnemű vegyesváltója

Úszás
4 perce

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
10 perce

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
18 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
30 perce

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
41 perce

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2 órája