Az élre ugrott a River Plate

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.04.07. 20:49
Címkék
Három forduló után lekerült a táblázat tetejéről a Boca Juniors, miután a Bombonera-stadionban az Olimpo ellen kiengedte a kezéből a győzelmet, ősi riválisa, a River Plate viszont sorozatban hatodszor nyert, ennek köszönhetően a két gárda helyet cserélt.
A 19-19 pontos Rivernek és Bocának azonban a Vélez Sársfieldre is figyelnie kell: a fiatalokból álló csapat szintén 19 pontos, és 1998 után újra teljesen egyenrangú partnere a két óriásnak. A nyolcadik játéknapon azonban mégsem a három előbb említett klubról beszéltek elsősorban: az Apertuta bajnoka, az Independiente az első győzelmét ünnepelhette.Az elmúlt héten folyamatosan olyan hangokat lehetett hallani az Independiente háza tájáról, hogy hamarosan "lapátra teszik” Américo Gallego vezetőedzőt. A szakember egy nyilatkozatában megerősítette a híreszteléseket, ám hozzátette, mindent megtesz azért, hogy maradhasson. Ez érződött is a Chacarita Juniors elleni meccs első félidejében, amikor a "vörös ördögök” az aperturabeli legszebb pillanataikat idézték fel. Különösen Lucas Pusineri tett ki magáért: a középpályás a 37. percben még az üres kapu mellé lőtt, azonban három perccel később Silvera beadásából fejjel már bevette a kaput. A szünet után az Independiente kapusáé, Leo Díazé volt a főszerep: Almandoz távoli bombáját a kapufára ütötte, majd Cela Ruggierivel szemben remekelt. A bajnokcsapat négy vereség és három döntetlen után tudott nyerni.A Vélez is egy félidőt nyomott meg, és a kék-fehéreknél is remekelt a hálóőr, Sessa. A Nueva Chicago a második játékrészben beszorította vendégét, ám a 77. percben emberhátrányba került, és ez megpecsételte a sorsát.A Boca Juniors edzője, Carlos Bianchi az Olimpo ellen pihentette a legjobbjait, nélkülük pedig erőtlenül futballozott a csapat. Bár a mérkőzés elején még kiütéses győzelemben reménykedett a Bombonera közönsége – a harmadik percben már vezettek a "genovaiak” –, ám egy idő után le kellett mondania erről. Amíg a Boca kihagyta a helyzeteit, addig az Olimpo szép lassan megtalálta a réseket a hazaiak védelmében, az egyenlítő gólt követően pedig mindkét fél csak erőtlen próbálkozásokra volt képes.A River Plate viszont képes volt a feltámadásra! A "milliomosok” szintén nagyon gyorsan előnybe kerültek, ám a Talleres egyenlített, majd áttelepült a River térfelére. Csakhogy a vendégcsapatban a szünet után beállt Andrés D’Alessandro, az ő vezetésével pedig simán nyert a River: a karmester Coudet-nak gólpasszt adott, a mindent eldöntő találatot pedig maga jegyezte.Clausura (Zárás)

8. forduló: Boca Juniors–Olimpo 1–1 (Moreno 3., ill. Carrario 69.), Nueva Chicago–Vélez Sársfield 0–1 (Gracián 16.), Unión–Newell’s Old Boys 0–2 (Grabinski 38., Adinolfi 90.), Arsenal– Huracán 0–0, Estudiantes La Plata– Lanús 1–1 (Gelabert 87. ill., Bustos Montoya 63.), San Lorenzo–Gimnasia La Plata 1–1 (Paredes 68. ill. Morel Rodríguez 5. – öngól), Banfield–Racing Club 2–3 (Cervera 9., Jiménez 70., ill. Orozco 17., Rueda 35., D. Milito 51.), Rosario Central–Colón 1–1 (Carbonari 57. – 11-esből, ill. Toresani 12.), Independiente–Chacarita Juniors 1–0 (Pusineri 40.), Talleres–River Plate 1–3 (Real 33. – 11-esből ill. Pereyra 3., Coudet 58., D’Alessandro 67.)
Az állás: 1. River Plate 19 pont (19–6), 2. Boca Juniors 19 (15–6), 3. Vélez Sársfield (13–4), 4. Racing Club 17, 5. Rosario Central 15, 6. Olimpo 14
Legfrissebb hírek

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
4 perce

Világklasszisok előtt mutatkozott be az új szintre lépő magyar kerékpárcsapat

Kerékpár
46 perce

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
54 perce

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
56 perce

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
1 órája

Atlétika: dopping miatt eltiltották a 10 mérföld világcsúcstartóját

Atlétika
1 órája

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik