Baseball: Otthon kezd a bajnok

Vágólapra másolva!
2003.03.22. 22:06
Címkék
A Torony Szőnyegház ThuryJánossomorja Rascals előrehozott mérkőzéssel Nagykanizsán vasárnap kezdődik az NB I-es bajnokság tizenharmadik idénye.
A bajnok és kupagyőztes a tavalyi negyedik helyezettet fogadja otthonában, a hivatalos rajt előtt két héttel (április 5–6-án lép pályára először a többi csapat). A bajnoki lebonyolítás érdekessége, hogy két csoportban zajlanak a küzdelmek. Az A-csoportba a nyitó meccs résztvevőin kívül a Szombathelyi Anyaszomorítók, az Óbuda Brick Factory és a Bp. Players került, a B-ben pedig a Szentendre Sleepwalkers, Sopron Westwind, Nemesvámos Sharks, Hungaryan Astros, Veszprém Fireballs ötös küzd a legjobb nyolc közé jutásért. Az elmúlt szezon első négy helyezettje közül a kanizsai Thurynál egyértelmű a cél: az idén is bajnoki elsőségre és kupagyőzelemre aspirálnak, emellett az Interligában szintén maradandót akarnak alkotni. Szerződtetni szeretnék a Szentendre válogatott játékosát, Nikolits Györgyöt, aki már náluk edz (ezt a Pest megyei klubnál is megerősítették). S ha már az ezüstérmes Sleepwalkers került szóba: meghatározó válogatott játékosai közül Kovács Sándor az Astroshoz távozott, míg Gyenge Dániel tanulmányai miatt hagyott fel a játékkal. Érkezett ugyanakkor az ugyancsak válogatott Zalabai Zsolt, ő az Interliga-találkozókon áll az Alvajárók soraiba. A harmadik Sopron (épp az ezüstérmes Szentendrével kezd) keretében nincs változás a tavalyihoz képest, így szeretne megragadni az élmezőnyben. A negyedik Jánossomorjánál, azon túl, hogy szépül a pályája, nagy a készülődés, mivel két szlovák egylettel is felvetődött az együttműködés lehetősége. "Az ügy érdekessége, hogy a szlovákok kerestek meg bennünket – mondta Fekete Csaba edző. – További érdemi lépés azonban még nem volt az idegenlégiósok szerepeltetésével kapcsolatban.” Az előző évek gyakorlatával ellentétben a tíztagú első osztályban nincs kiemelt együttes, így az interligás csapatokra (Thury, Szentendre) is jóval több mérkőzés vár.
Legfrissebb hírek

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
18 perce

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
5 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
7 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
10 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
11 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
12 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
13 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik