Lovassport: Hárommillió forint a tét

Vágólapra másolva!
2003.03.21. 21:24
Címkék
Három díjugrató számmal kezdődött meg a kaposvári Pannon Lovas Akadémián a 16. Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató- és díjlovagló-viadal, amelynek már hárommillió forint az összdíjazása. A hagyományos magyar lovas évadnyitónak számító versenyen elsőként a kis kör első minősítőjét rendezték meg, és rekordmezőny gyűlt össze: a nézők 65 gyakorlatot láthattak az alappályán. Az összevetésbe tizenheten jutottak be, közülük tizenégyen itt is hiba nélkül teljesítettek. Az időeredmény végül a korábbi többszörös magyar bajnok Szász Attilának kedvezett.A kora délutáni folytatásban előbb a Nagydíj-minősítő várt a résztvevőkre. A vasárnapi döntő első selejtezőjén több válogatott lovas is szerencsét próbált. Sokan itt álltak rajthoz először ebben az évben. A harminc induló közül aztán hatan zártak hibapont nélkül, az első helyet Hargitai János érdemelte ki Szász Attila előtt. A magyar bajnok Turi József Nightlife nyergében négy hibaponttal a nyolcadik helyen végzett, de mint elmondta, nem szomorkodik, a fináléban szeretné megvédeni tavalyi elsőségét. Az első napot záró jokerugratásra huszonketten neveztek. A fokozatos nehézségű pontgyűjtőviadal első helyét végül a házigazda Lovas Akadémia SC Kaposvár színeiben szereplő Leitner Gábor szerezte meg Werner nevű lovával.Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató- és díjlovaglóverseny, Kaposvár, Pannon Lovas Akadémia

Kis kör I. minősítő (65 induló): 1. Szász Attila (Mezőhegyesi Ménesbirtok) Agropoin Claletto nevű lován 0 hibapont – 32.74 másodperc, 2. Grundtner (Lajta-Hanság Rt.) Jósnő 0 – 33.45, 3. Krucsó Sz. (Bábolna SE) Cambridge M. 0 – 33.78
Nagydíj I. minősítő (30): 1. Hargitai János (Technotext SE) Del Mar 0 – 68.99, 2. Szász Attila Agropoint Claletto 0 – 69.59, 3. Mayer (Széplak LSE) Parker 0 – 71.13
Jokerugratás (22): 1. Leitner Gábor (Lovas Akadémia SC Kaposvár) Werner 44 pont – 39.49, 2. Krucsó Sz. Quenn 44 – 41.03, 3. Nagy A. (Airvent LK) 44 – 45.69

Megvan a vb időpontja

FOGATHAJTÁS. A Magyar Lovasszövetség elnökségi ülésén a testület többek között döntött a Kecskeméten 2004-ben tartandó 16. négyesfogathajtó-világbajnokság időpontjáról. Ezek szerint a jövő év legnagyobb fogathajtó-világeseményére augusztus 4–8. között kerül sor Bács-Kiskun megye székhelyén.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
2 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
3 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
3 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik