Krutzler rekordsorozata

Vágólapra másolva!
2003.03.21. 21:20
Címkék
Meglehetősen kevesen használták ki a Savaria-kupa adta versenyzési lehetőséget, de így is akadt egy kiváló teljesítmény a szombathelyi viadalon. A 69 kilós (dekára ennyivel mérlegelt) Krutzler Eszter ugyanis mindkét fogásnemben, illetve összetettben országos csúcsot állított fel, többek között fél kilóval megdöntve az olimpiai ezüstérmes Márkus Erzsébet Sydneyben elért szakításrekordját. A BKV versenyzője immár 252.5 kilós összeredménnyel büszkélkedhet, amely csak 2.5 kilóval kevesebb Likerecz Gyöngyi egy súlycsoporttal feljebb tartott csúcsánál. A klubjában készülő Krutzler egyébként – vitatkozva a legjobbakat kímélő elnökségi döntéssel – mindenképpen ott szeretne lenni az áprilisi Eb-n, így aztán meglehetősen dacosan emelt. Zsuga Imre szövetségi kapitány viszont nem úszott a boldogságban, röviden csak annyit mondott: "Jó lenne ez a vancouveri olimpiai kvalifikációs vébén…” Mint ismert, éppen a minél jobb vb-szereplés miatt nem kívánja indítani a szövetség a már bizonyítókat a kontinensviadalon.35. Vodafon-Savaria-kupa, Szombathely

Férfiak. 62 kg: Ádám (NYVSC) 247.5 (107.5, 140). 69 kg: Kajári (Haladás) 250 (110, 140). 77 kg: Kecskés (Debrecen) 325 (145, 180), Sümegi (Haladás) 295 (130, 165). 94 kg: Kiss A. (Tiszaújváros) 327.5 (150, 177.5), Vaspöri (Haladás) 330 (145, 185). 105 kg: Vatai (Soroksár) 357.5 (157.5, 200), Csepeli (Kecskemét) 300 (130, 170). +105 kg: Gyurkovics (Tata) 385 (177.5, 207.5)
A végeredmény: 1. Kecskés 415.13 Sinclair-pont, 2. Gyurkovics 404.70, 3. Vatai 390.05
Nők. 53 kg: Ajkay (NYVSC) 165 (72.5, 92.5). 63 kg: Nagy Sz. (Tatabánya) 192.5 (85, 107.5), Nagy N. (Ózd) 155 (65, 90). 69 kg: Krutzler (BKV Előre) 252.5 – országos csúcs, régi: 245, Krutzler, 2002 (112.5 – 113, országos csúcs, régi: 112.5, Márkus, 2000; 140, országos csúcs, régi: 135.5, Krutzler, 2002), Szepesi (Kazincbarcika) 135 (60, 75). 75 kg: Dankó 235 (105, 130), Laczi (Kecskemét) 215 (95, 120). +75 kg: Németh V. (Tatabánya) 195 (85, 110)
A végeredmény: 1. Krutzler 280.6 Sinclair-pont, 2. Dankó 252.34, 3. Laczi 232.94
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
4 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
4 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
4 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
4 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
5 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
5 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
5 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
5 órája
Ezek is érdekelhetik