Gyors névsorolvasás (a kulcsemberek közül hazai részről Diouf, a vendégektől Sutton hiányzott) után elkezdődött a brit belháború második, mindent eldöntő felvonása a Liverpool és a Celtic között. Gyakorlatilag meccsnulláról indultak a felek (az angolok egy idegenben szerzett góllal álltak jobban), ennek megfelelően bunkerfutballról szó sem volt, sokkal inkább nyílt, a támadásokat előtérbe helyező játékról.

Larsson (jobbra) az elsô meccsen szerzett gólja után most a mezônyben jeleskedett

Larsson (jobbra) az elsô meccsen szerzett gólja után most a mezônyben jeleskedett
Úgy tűnik, Liverpoolban tanultak az egész napos iraki televízióközvetítésből, tekintve hogy a földi nehéztüzérség percei után a légierő pillanatai következtek. A 26. percben Riise szögletét követően Heskey fejelhetett kapura, de labdája valahogyan elakadt Douglasben. Válaszként Larsson balról lőtt középre, bent Hartson túlugrotta a hazai védőket, ám bólintását követően a labda mellészállt.
Átmeneti mezőnymunka után Sylla tornáztatta meg Dudeket, majd közvetlenül a félidő lefújása előtt szinte a semmiből megszerezte a vezetést a Celtic. A Pool kapujától 25 méterre szabadrúgáshoz jutott a skót alakulat, mindenki azzal számolt, hogy Larsson lesz a végrehajtó, ő azonban átengedte a jogot Thompsonnak. Nem döntött rosszul! A középpályás a sorfalban szétrebbenő Murphy és Gerrard között, laposan ellőtte a labdát, amely akadálytalanul jutott el a bal alsó sarokig.
Gérard Houllier-nek, a Liverpool francia menedzserének az öltözőben nem sikerült lelket vernie tanítványaiba, legalábbis erre utalt, hogy a második félidőben a hazaiak épkézláb akciót is alig tudtak vezetni. A Celtic hátsó alakzata meglepően biztosan állt a lábán, rést pedig alig lehetett találni. A szakvezető ugyan felismerte, hogy itt már csak a támadások segítenek, be is küldte harmadik csatárnak Barost, ám ő sem tudott igazi életet vinni a hazai akciókba.
A cseh néhány lendületes elfutással, illetve egy okosan középre passzolt labdával megpróbálta magára vonni a figyelmet, de tekintve hogy a futball inkább társas-, mint egyéni játék, nem járt sikerrel. Miközben mindenki arra figyelt, mire megy Douglas portája környékén a Liverpool, majdnem megduplázta az előnyét a Celtic. Negyedórával a lefújás előtt bal oldali szögletet követően Larsson vállal továbbította kapura a labdát, amelyet Dudek tornázott ki a léc alól. Ami nem jött össze a svédnek: Hartson megcselekedte! A csatár a 81. percben Hamannt lerázta magáról, majd 20 méterről elemi erővel kilőtte a bal felső sarkot.
Az összecsapásnak ez volt az utolsó értékelhető támadása, márpedig ez egyet jelentett azzal, hogy csütörtök estétől az angol csapatok közül egyedüliként a BL-ben érdekelt Manchester Unitedre vár még fellépés az európai kupaszínpadon.
Liverpool (angol)–Celtic (skót) 0–2 (0–1)
Liverpool
V: Merk (német). G: A. Thompson (45.), Hartson (81.)
LIVERPOOL: Dudek – Traoré, Hyypiä, Carragher, Riise – Murphy, Hamann, Gerrard, Smicer (Baros, 56.) – Heskey, Owen
CELTIC: Douglas – Mjällby, Balde, Valgaeren, Sylla (J. Smith, 86.) – Lennon, Lambert (McNamara, 73.), Sz. Petrov, A. Thompson – H. Larsson, Hartson
Továbbjutott: a Celtic, 3–1-gyel
A Boavista (portugál)–Málaga (spanyol) mérkőzés lapzártánk után fejeződött be.
A Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa sorsolását pénteken tartják Nyonban (Tv: Eurosport, 12.30, élő).
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







