Formula–1-es hírek

Vágólapra másolva!
2003.03.20. 20:14
Címkék
Michael Schumachert nem befolyásolja az Irak ellen indított háború abban, hogy rajthoz álljon a hét végén a Malajziai Nagydíjon, Sepangban. "Természetesen nem kell úgy tennünk, mintha semmiről sem tudnánk. Bizonyos értelemben érint minket a háború, de nem rajtunk, versenyzőkön múlik, hogy elmarad-e a futam. Nekünk továbbra is tennünk kell a dolgunkat. Személy szerint jobban örültem volna, ha a politikusok többet beszélnek a konfliktus békés megoldásáról és a háború elkerülésének lehetőségéről. Ehelyett a viták arról szóltak, hogy van-e jogalapja a háborúnak, vagy nincs” –fogalmazott Schumacher. Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke a korábbi tervekkel ellentétben az Ausztrál GP után a sepangi viadalon sem lesz jelen, mivel az utolsó pillanatban lemondta útját. A hivatalosan kiadott indoklás szerint a sportvezető az ázsiai ország vezetőivel találkozott volna csütörtökön, ám az érintettek visszaléptek a tárgyalástól, így nem látja értelmét a látogatásnak. "A versenyen sem leszek ott, mert személyem talán elterelné a figyelmet a lényegről” – nyilatkozott az FIA elnöke, aki egy sajtótájékoztatót is tartott volna Sepangban az új szabályokkal kapcsolatban. A bahreini parlament megszavazta a Formula–1-es pálya építéséhez szükséges 200 millió dolláros támogatást, így ha a munkálatok időben befejeződnek, még lehet remény arra, hogy a futam bekerüljön a jövő évi versenynaptárba is. Az összesen 500 milliós beruházás 40 százalékát fedező állami hozzájárulás sorsáról a kormány által kinevezett negyventagú tanács mondja ki a végső szót, de helyi szakértők szerint a testület nem fogja megvétózni a képviselőház döntését. Hamad bin Isza al-Kalifa uralkodó október 8-án Szakiban ünnepélyes keretek között helyezte el a pálya alapkövét.
Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
1 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
2 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
3 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
4 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
4 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
5 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik