Dopping - Sorra érkeznek a bírálatok

2003.03.04. 22:22
Címkék
Jelen állás szerint úgy tűnik, az illetékesek hiába fáradoznak az egységes doppingkódex elfogadásán a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hétfőtől szerdáig tartó koppenhágai világkonferenciáján. A legvehemensebb támadást talán Hein Verbruggen, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség elnöke intézte, aki szerint sokkal több időre van szükség ahhoz, hogy mindenkire egyformán érvényes szabályzatot hozzanak, mint amennyit eddig ennek a problémának a megoldására szántak.
"Az illetékesek csak fenyegetőznek, hogy ha valaki nem írja alá a szerződést, akkor ez és ez lesz a következménye. Megkérdezték például a pénzüket befektető csapattulajdonosok véleményét? – hangoztatta egyik kifogását a világkonferenciáról távolmaradó Verbruggen. – És mi történik akkor, ha egy bizonyos szer szedéséért kétéves eltiltást kap a sportoló, de az egyik országban ettől még tovább edzhet, a másikban meg börtönbe kerül? Ezen a ponton nincs értelme egységes rendszerről beszélni.” A vezető azt is kifejtette, miért nem ment el a koppenhágai WADA-csúcsra, még Jacques Rogge NOB-elnök külön felkérésére sem. "Mert nem akartam befolyásolni a tárgyalásokat, vitákat.”Bár az észak-amerikai profiligák képviselői nincsenek jelen a tanácskozáson, megtalálják a maguk csatornáját, kifejezvén álláspontjukat. Alapvető probléma, hogy a tengerentúli kosárlabda-, jégkorong-, baseball- és amerikaifutball-bajnokságok működtetői nem tartoznak a nemzetközi sportszövetségek égisze alá, azoktól függetlenül tevékenykednek, legfeljebb – például az NBA és az NHL esetében – egy-egy olimpiára érvényes szerződést kötnek velük, amellyel hozzájárulnak a fennhatóságuk alatt sportolók szerepléséhez. Ha a WADA egységes doppingkódexet akar, nem elég a nemzetközi szövetségeket meggyőzni, külön kell tárgyalni a profiligákkal is.Magyarország, noha az elvekkel és a célokkal egyetért, sok más országhoz hasonlóan szerdán nem írja alá a WADA által kidolgozott doppingkódexet. Erről Mesterházy Attila, a magyar küldöttség vezetője, a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára számolt be az MTI érdeklődésére. Mint mondta, a végleges szöveget alig egy hete kapta meg a GYISM, így a fordítást követő elemzés csak ezután következhet. "Alá akarjuk írni a kódexet, de csak megfelelő előkészítés után” – fogalmazott az államtitkár. A magyar küldöttség vezetője keddi felszólalásában hangsúlyozta: Magyarország egyetért az elvekkel, és már most is komolyan veszi a doppingellenes küzdelmet, amit többek között az bizonyít, hogy 800 millió forintból egy nemzetközileg akkreditált laboratóriumot hoz létre.
Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-es magyar váltó a döntőben!

Atlétika
1 perce

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
1 perce

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
8 perce

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
27 perce

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
36 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
56 perce

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
1 órája

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája