Atlétika - Borzakovszkij előkerült

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.02.19. 20:23
Címkék
Az Energizer-Euroseries négy állomásból álló fedett pályás versenysorozatának második, stockholmi állomásán ugyancsak jó versenyt hoztak össze a szervezők. Amint arról már beszámoltunk, Christian Olsson 17.40 méterrel a világ idei legjobb eredményét érte el férfi hármasugrásban, míg Kajsa Bergqvist női magasban 203 centire javította a svéd nemzeti csúcsot, mi több, a világcsúcsot jelentő 208-hoz sem hiányzott neki sok!
kedd késő esti program végére is maradt érdekesség bőven. A korán kezdő rúdugrók például nagyon későn zártak. Tim Lobinger, aki február 7-én Chemnitzben a cseh Adam Ptácekkel együtt ugrott 581-et, immár egyedül áll a világranglista élén, ugyanis a vasárnap Doneckben megismételt 581-re most rátett még egy centit. Mindezt úgy, hogy igazából nem volt ellenfele. Tatjana Polnovának sem volt, az orosz rúdugrónő azonban kiválóan helyettesítette Szvetlana Feofanovát és Stacy Dragilát. Az orosz és az amerikai rendre azért küzd, hogy megdöntse, vagy éppen visszaszerezze a szám világcsúcsát a másiktól. Ehhez a pároshoz került rendkívül közel Polnova, aki nemrég 470-et teljesített, Stockholmban pedig 466-tal nyert. A 477-es rekordmagasság soknak bizonyult a számára, ám a kísérleteket látva egyértelmű, hogy ő is képben van a másik két kiválóság mellett a vb-címért folyó harcban.A végére maradt a férfi 800 méter, amelynek rajtlistáján Andre Bucher-t, a szabadtéri világbajnokot leszámítva mindenki ott szerepelt, aki mostanában igazán számít a szakmában. A teremben és szabadtéren is világcsúcstartó Wilson Kipketer, no meg a fedett pályás vb-címvédő, Jurij Borzakovszkij rajthoz állt, és az orosz megmutatta, mire képes. Elképesztő hajrájából újabb ízelítőt adott mindenkinek, és a 2003-as esztendő legjobb teljesítményével hagyta faképnél a jócskán csalódott Kipketert – is. Eredménye annál is meglepőbb, mivel az orosz a két évvel ezelőtti lisszaboni győzelmét követően erősen hanyagolja a világeseményeket, sőt a nagyobb gálákat is.
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
2 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
2 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
3 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
3 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
6 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
10 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
11 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
17 perce
Ezek is érdekelhetik