A helyzet kevés a gólhoz

Ezzel utalt arra, hogy a tornán eddig mindannyiszor az ellenfél vezetett – mégpedig "egységesen" három góllal –, s a mieink így kénytelen-kelletlen rohantak az eredmény után: a fehéroroszok ellen még sikerült a hátrányt döntetlenre hozni (óriási bravúr!), a letteket azonban már csak egy gólra sikerült megközelíteni. "Azért is fontos lenne, hogy mi lőjük az első gólt – tette hozzá a szakvezető –, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy amíg nincs meg az első találat, valamiért akadozik a gépezet, a gól után viszont felszabadul a csapat, és sokkal jobb teljesítményt nyújt."
Az elképzelés szép is volt, ám a valóság…
Szóval nem fogják elhinni, mi történt: "természetesen" a franciák szerezték az első gólt, azt követően pedig még kettőt, így a hármas szám bűvöletében játszó magyar együttes a harmadik meccsén harmadszor is háromgólos hátrányba került.
Azt hiszem, erre mondják, hogy ilyen egyszerűen nincs…
Pedig mégiscsak van, tanúsíthatom. Már-már szokás szerint rosszul kezdett a Jasko-csapat: igaz ugyan, hogy a negyedik percben Palkovics olyan helyzetet hibázott el, amilyet ő csak nagyritkán szokott, de összességében talán ez az első húsz perc volt a magyar gárda leggyengébb produkciója Minszkben. Ezt egyébként a franciák futószalagon érkező helyzetei is igazolták. Közülük talán a legnagyobb Dostalé volt, ám a gall szélső közvetlen közelről csúnyán fölélőtt. Köszönet járt neki ezért az ügyetlenkedésért, de a mieinknek nem nagyon volt idejük a hálálkodásra, ugyanis a 6. percben Barin lövése után a korong már a hálóban kötött ki.
A kapott gólt követően sem sokat változott Ladányiék játéka, a "visszafogott" jelző igencsak jóindulatúnak mondható, amit mi sem igazol jobban, mint hogy a következő, igazán gólveszélyes magyar támadásra a 17. percig kellett várni, ám Palkovicsnak a bal felső sarok felé tartó lövésébe még belekapott Henry, s ez bőven elegendő volt a mentéshez.

A köztes időben pedig többnyire a magyar térfélen, sőt a magyar harmadban folyt a játék, s a kisebb-nagyobb helyzetek rendre a védőkben vagy az ismét néhány bravúrt bemutató Budaiban akadtak el.
A második játékrészre valamelyest feljavult a csapat játéka, előbb Horváth, majd Ladányi, végül pedig Palkovics került helyzetbe, de Henry ekkor még átjátszhatatlan volt. Mindenesetre biztató volt a játék, ám amikor éppen átvették volna a mieink az irányítást, a lett játékvezető kiosztott néhány, nem minden esetben jogos büntetést, amivel nemcsak megtört a lendület, hanem az egyik ilyenből újabb francia gól született: az egyébként is jól játszó Gras került szembe Budaival, s mivel senki sem zavarta, lőtt, amit a fehérváriak portása már képtelen volt hárítani. Néhány percnyi "megzakkanást" követően ismét a gallok kapuja elé terelődött a játék, Vas, majd Palkovics zseniális passza után Gröschl került helyzetbe, de mindketten hibáztak, a 36. percben pedig a dunaújvárosi Peterdi – ezen a tornán sajnos ez volt rá a jellemző – is menetrendszerűen elpuskázta a ziccerét.
Két harmad után tehát két gól volt a franciák előnye, ami nem kevés, de figyelembe véve, hogy a magyar válogatott a korábbi két minszki összecsapáson is az utolsó játékrészben játszott a legjobban, nem tűnt ledolgozhatatlannak. "Ha a harmad elején sikerülne egy gólt szereznünk, még megfordíthatjuk a meccset" – magyarázta lelkesen Fertő László, a jégkorongszövetség elnöke, amiben persze lehetett igazság, de ehhez egy, a helyzeteit jobban kihasználó magyar csapatnak kellett volna pályára lépnie.

Ezen a délutánon viszont éppen ez nem ment, miközben a franciák a 49. percben Aimenetto révén harmadszor is mattolták Budait.
A hajó elúszni látszott, de a jelek szerint a mieinknek éppen háromgólos hátrányba kell kerülniük, hogy még jobban elkapják a fonalat: ettől a pillanattól kezdve ugyanis a franciák jobbára védekezésre kényszerültek, s érezhető volt, hogy a nyomás előbb-utóbb góllá érik. Nos, ez az "előbb-utóbb" a 55. percben jött el, amikor – létszámfölényben – Ladányi középre játszott, Horváth beleszúrt és a korong a kapu jobb sarkában kötött ki. Pörögtek a magyarok, s 45 másodperccel a lefújás előtt ritkán látható találat született: Gröschl a saját kapujától indított, a korong az ellenfél harmadvonalánál megpattant egy francia védőn, és az elbambuló Henry mellett szép lassan becsorgott a bal sarokba. A derék lett játékvezető – ahogy kell – bele is fújt a sípjába, ám nem kis meglepetésre gól helyett lest ítélt. De hogy ki, hol, mikor és miért volt lesen…? Nos, ezt valószínűleg még ő sem tudná megmondani…
Nem, tényleg nem ezen múlott, de azért kár érte…
A hátralévő időben még Jasko mester – megpróbálván a lehetetlent – Budai helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, ami kis híján újabb francia gólt eredményezett: az utolsó másodpercben Mortas csípett el egy korongot, majd a saját harmadából hihetetlen magabiztossággal találta el… a jobb kapufát…
Ez a jelenet amúgy tökéletesen bemutatta azt, ami a magyar válogatott legnagyobb hibája volt ezen a meccsen: a helyzet még kevés a gólhoz, a korongot be is kell ütni a kapuba. S ez nemcsak Mortasnak, hanem a Jasko-csapatnak sem ment…

Mestermérleg
Leime Heikki: – Nehéz mérkőzés volt, különösen a második harmad, amikor sok lehetőséget puskáztak el a magyarok. A kapusunk nagyon jó teljesítményt nyújtott, a csatárok pedig ezúttal eredményesebbek voltak, mint az első két mérkőzésünkön. Nagyon jó magyar válogatottat ismertem meg itt, Minszkben, sok sikert kívánok neki a budapesti világbajnokságon.
Jan Jasko: – Egy kicsit csalódott vagyok, reméltem, hogy a franciák ellen ennél jobb eredményt érhetünk el. Ez a meccs kísértetiesen hasonlított a lettek elleni szombati összecsapásra, most is túlságosan nagy előnyt adtunk az ellenfélnek, s ezt már nem volt időnk ledolgozni.