Trambulin - Ugróasztalt vesz a szövetség

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2003.02.08. 21:19
Címkék
Sokaknak feltűnt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásának elosztásakor a torna mellett még egy sportág, az olimpiák műsorán szereplő trambulin vagy más néven ugróasztal is megjelent. Bár Magyarországon nincsenek nagy hagyományai a sportágnak  gyakorlatilag két éve tartozik hivatalosan a Magyar Országos Tornaegyletek Szövetsége alá , mégis egyre többen érdeklődnek a trambulin iránt.
– A trambulin főként a nagyobb egyesületek tornaszakosztályainak hatáskörébe tartozik, ám Magyarországon létezik három olyan egyesület, amely csak az ugróasztal miatt jött létre – mondta Altorjai Sándor, a Magyar Országos Tornaegyletek Szövetségének főtitkára. – A Balatonfüredi Gumiasztal SE és a Radnóti Miklós Általános Iskola mellett a budapesti Katona József DS-ében foglalkoznak még kizárólag a trambulinnal. Ennek ellenére kiemelkedő eredményeket a veszprémi és a dunaújvárosi versenyzők szállítanak. – Ez mit takar?– Hazai versenyeken, valamint a nemzetközi viadalokon a magyarok közül általában ők szerepelnek a legjobban. Idehaza egyébként évente két-három trambulinviadalt, a diákolimpiát és az országos bajnokságot rendezzük meg, és körülbelül ugyanennyi nemzetközi versenyen vesznek részt tornászaink. – Egyszerű volt idehaza megalapozni ezt a sportágat?– Ezt nem mondanám, például most szerzünk be még egy, a nemzetközi szövetség által hitelesített ugróasztalt, így az idéntől már páros versenyek rendezésére is lehetőség nyílik. Egyébként ez az asztal körülbelül kétmillió forintba kerül, de ha a szabályoknak megfelelő eszközökkel akarunk készülni, meg kell hozni ezt az áldozatot. – A MOB támogatásából mennyit szánnak a trambulinra?– Még nem tudjuk, hogy milyen mértékű lesz az elosztás, de ha azt mondom, hogy a MOB által a világversenyekre szánt tízmillió forint nem fedezi a tornászválogatott kiutazását az anaheimi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, akkor biztos lehet benne, hogy a trambulin csak a töredékét kapja meg a tornára szánt pénznek.
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
4 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
4 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
4 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
5 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
5 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
6 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik