Sportpolitika - Kamuti Jenő válaszút előtt

2003.02.08. 21:20
Címkék
Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, valamint a NOB orvosi bizottságának tagja válaszút elé került. Az öt olimpián szerepelt ezüstérmes tőrvívó, a MOB elnökségének tagja javaslatára a decemberi közgyűlésen elfogadták a hazai Fair Play Bizottság újjászervezését. Kamuti Jenő a legutóbbi elnökségi ülésen már személyi javaslatát is előterjesztette, ezek szerint Ja- kabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára, Makray Katalin, olimpiai ezüstérmes tornásznő, Mizsér Attila és Zsivótzky Gyula olimpiai bajnokok, valamint Gém Zoltán, a vasutasok ismert pólós vezetője alkotná a bizottságot. Az ülésen azonban az is felvetődött, hogy egy személy két bizottságot nem vezethet, így Kamuti Jenőnek választani kell, hogy az orvosi bizottság vagy a Fair Play Bizottság élén kíván-e maradni. A sportvezető rövid időn belül választ ígért. A gazdasági bizottság összetétele Szilvásy György közgazdasági államtitkárrá történt kinevezése, valamint Héder Barna lemondása miatt is megváltozott. Az elnökség Baráth Etele javaslatára Bakonyi Tibort, az országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának vezetőjét, Bathó Ferenc pénzügyminisztériumi főcsoportfőnököt, a Magyar Korcsolyázószövetség elnökét és Studniczky Ferencet, a jégsportszövetség korábbi főtitkárát kérte fel a bizottságban való közreműködésre.
Legfrissebb hírek

A PSG BL-döntős kedzőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
5 perce

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
12 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
13 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
21 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
29 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
36 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
1 órája